2024. március 29. - Auguszta

Csökkent az álláskeresők száma

Júniusban kissé csökkent Magyarországon a nyilvántartott álláskeresők száma az előző hónaphoz képest, a júniusi zárónapon 546.000 álláskeresőt tartottak nyilván, több mint 10.000-rel kevesebbet mint májusban.
2010. július 7. szerda 12:43 - HírExtra
Az álláskeresők száma az előző év azonos hónapjához képest 0,6 százalékkal csökkent, így a májusban bekövetkező csökkenés tovább folytatódott. Közép-Magyarország kivételével - ahol éves összehasonlításban 20,8 százalékos növekedést regisztráltak - júniusban minden régióban kevesebb lett a nyilvántartott álláskereső előző év azonos időszakához képest.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint ugyanakkor 573.600 álláskeresőt tartottak nyilván, ez pedig 6.200 fős emelkedést jelent májushoz képest. Mérsékelten, 1,3 százalékkal nőtt az év hatodik hónapjában a pályakezdő álláskeresők száma is az előző hónaphoz képest.

Egy hónap alatt a számuk a legnagyobb mértékű, 4,7 százalékos növekedést Észak-Magyarországon, míg a legnagyobb, 5,3 százalékos csökkenést Közép-Magyarországon mutatta. Arányuk az összes nyilvántartott álláskereső között 8,5 százalék, míg tavaly ilyenkor valamivel alacsonyabb, 7,9 százalék volt.

Az ÁFSZ adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya júniusban 12,5 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,1 százalék volt. Az előző hónaphoz képest mind a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke, mind a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutató értéke 0,2 százalékponttal csökkent.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását