2024. március 29. - Auguszta

Nagy jelentősségű változások az oktatásban

Pokorni Zoltán szerint jelentős és szimbolikus változásokról döntött az Országgyűlés, amikor hétfőn elfogadta az évismétlésről, illetve az érettségi változtatásáról szóló törvénymódosítást.
2010. július 5. hétfő 20:11 - HírExtra
A fideszes politikus az évfolyamismétlésről és osztályzásról szóló törvényjavaslat elfogadásával kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: szimbolikus ügyekről van szó, amelyek jelzik azt a feszültséget, amely mára kialakult a pedagógusok munkájában.

Pokorni Zoltán szerint eddig jelen volt egyfajta akarnok, voluntarista politika, amely megtiltotta az osztályzást alsó tagozaton. Feltehetően mindez jó szándékkal történt, hogy a szülők mélyebb, árnyaltabb tájékoztatást kapjanak, ehhez azonban semmilyen segítséget nem adott az iskoláknak és a pedagógusoknak, így az önmaga paródiájává vált: internetről letöltött, példamondatok összemixelésévé silányult a szöveges-írásos értékelés - jegyezte meg.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke úgy fogalmazott: pont akkora a különbség a jó szöveges értékelés és az elmúlt időszakban kötelezővé vált gyakorlat között, mint a "szerelem és kényszerházasság között", s ez így nem volt tartható. Hozzátette: nagyon örül annak, hogy a parlamenti vita végül egy józan, nagyon valóság közeli kompromisszumot hozott, és nem az ellenkező végletet, hogy megtiltják a szöveges értékelést az iskolákban, és mindenkinek kötelező legyen osztályozni. Végre olyan politikai vezetése van az oktatásnak, amely elfogadja, hogy pedagógusok, iskolaigazgatók dönthetnek a szöveges értékelés és az osztályzás, vagy mindkettő mellett - mondta a szakbizottság elnöke. A lényeg, hogy a szülő, a pedagógus és a gyerek közötti kommunikáció a lehető legjobb legyen - fűzte hozzá.

A buktatás ügye is megnyugtató módon zárult azzal, hogy a nevelőtestület dönt, ha vita alakulna ki - jegyezte meg a szakpolitikus. Kiemelte, hogy továbbra sem lehet majd évismétlésre utasítani a kiselsősöket.

Még nagyon sok munka ugyanakkor, hogy a XXI. századi modern pedagógus szerepét megformálják és a mindennapok valóságává tegyék - fogalmazott.

Az érettségiről szóló jogszabály-módosítás kapcsán kiemelte: az elmúlt évek feszültségei, menetrendszerűen megismétlődő érettségi botrányai és problémái felhívták a figyelmet arra, hogy a nyolc éve, Magyar Bálint által végrehajtott változtatás elhibázott volt. Igazságtalan rendszer jött létre, hiszen az államilag finanszírozott képzésbe való bejutást nem egy átlátható és tisztességes versenyben osztották szét.

Felidézte, hogy tíz éve, és most is azt gondolják: egy központilag szervezett emelt szintű érettségi válthatja ki igazán a korábbi felvételiket. A javaslat három évet rögzít a felkészülésre - mondta, kiemelve, nem az a cél, hogy a gyerekeket megoldhatatlan, nehéz vizsga elé állítsák, hanem, hogy magasabb színvonalon teljesítsenek.

Hozzátette: a törvény arról rendelkezik, hogy a kormány őszig hozzon rendeletet, mely vizsgából kell emelt szintű vizsgát tenni. Kitért arra is, a kormány másik döntési pontja, hogy minden tárgynál meg kell-e ezt tenni. Pokorni Zoltán szerint, ott ahol lasszóval keresik a gyerekeket, például az agrárképzésben, ott nem kell emelni a követelményeket. Nem kell rögtön két tantárgyat központilag előírni, először egy tárgyból elegendő az emelt szintű vizsga - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását