A portugál Fernando Santos váltja a dél-afrikai világbajnokság után elköszönt német Otto Rehhagelt a görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján.
2010. július 1. csütörtök 17:13 - HírExtra
"A következő két évben Santos irányítja a nemzeti együttest" - jelentette be csütörtökön a helyi szövetség.
Az 55 éves új szakvezető jól ismerheti a görög futballt, ugyanis a Porto után a Panathinaikosz, az AEK Athén, a legutóbbi három idényben pedig a PAOK Szaloniki gárdáját irányította - utóbbi alakulat idén indulhat a Bajnokok Ligájában. Bemutatkozására augusztus 11-én kerül sor, amikor a görögök Szerbiával találkoznak barátságos mérkőzésen.
Rehhagel szerződése a vb után lejárt. A német szakvezető 2004-ben hatalmas meglepetésre Európa-bajnoki címig vezette a helléneket, viszont a mostani, dél-afrikai tornán már a csoportkör után búcsúzott a csapata, amely ugyanakkor elkönyvelhette története első vb-győzelmét.