2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Árvíz: több folyószakaszon is megszünt a készültség

A tiszai és a zagyvai védvonalak mentén több száz kilométeren mérsékelte, illetve megszüntette az árvízvédelmi készültséget az elmúlt 24 órában a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte a szervezet vezetője kedden az MTI-vel.
2010. június 29. kedd 18:30 - HírExtra
Lovas Attila tájékoztatása szerint a Tisza és annak mellékfolyói egyaránt apadnak az igazgatóság illetékességi területén. A kiskörei vízlépcsőnél kedd reggel 6 órakor megkezdték a duzzasztást. A Tisza vízállása ekkor Szolnoknál 809 centiméter volt.

Továbbra is tart a tiszaroffi árapasztó tározó kiürítése. A megnyitott déli zsilipeknél a létesítmény belső oldalán kedden 804 centiméteres vízállást mértek, 16 centiméterrel magasabbat a töltés túloldalán mért tiszai vízszintnél. A továbbra is zárva tartott északi zsilipeknél a szintkülönbség mindössze egy centiméternyi - olvasható a közleményben

A védelemvezető kitért arra is, hogy - tekintettel a Tisza további apadására - az igazgatóság hétfő este megszüntette a védekezési fokozatot a Tisza-tó körül, s a Zagyva jobb és bal partján Újszász és Jászberény között. Emellett harmadfokúról másodfokúra mérsékelte az árvízvédelmi készültség szintjét a Tiszán Kiskörétől Csongrádig.

Így jelenleg a szervezet illetékességi területéhez tartozó 630 kilométernyi védvonalból már csak 367 kilométer hosszon van készültség. Ezen belül a másodfokú riasztás 314,5, míg a harmadfokú 52,4 kilométernyi gátszakaszt érint. Utóbbi a Hortobágy-Berettyó jobb partján, Karcag és Kisújszállás térségében van érvényben.

Keddre befejeződött az ideiglenes nyúlgátak visszabontása Tószegen, Vezsenyben és Lakiteleken. A továbbiakban a visszabontott védelmi anyagok összegyűjtését, a homokzsákok kiürítését és elhelyezését végzik el a vízügyesek. A legtöbb helyen jelenleg a felszabadult területek felületrendezése és a töltéskorona helyreállítása zajlik.

Az árvízi védekezési munkálatokban az elmúlt napon 1.175 ember vett részt, köztük 269 közmunkás.

Bár hétfő óta a napos, meleg, csapadékmentes időjárásnak köszönhetően csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága a Közép-Tisza vidékén, az érintett települések közül továbbra is 11 község, illetve város tart fenn harmadfokú, míg másik 18 másodfokú belvízvédelmi készültséget - áll a jelentésben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását