2024. április 18. - Andrea, Ilma

Szombaton dől el, hogy Tarlós lesz a Főpolgármester-jelölt

Szombati ülésén dönt a Fidesz budapesti választmánya arról, hogy kit javasol a párt főpolgármester-jelöltjének, illetve arról, hogy kik szerepeljenek a fővárosi közgyűlési listáján - tudta meg pénteken az MTI.
2010. június 25. péntek 15:51 - HírExtra
A Fidesz főpolgármester-jelöltje minden valószínűség szerint Tarlós István, a párt fővárosi frakciójának jelenlegi vezetője lesz, hiszen Orbán Viktor Fidesz-elnök már tavaly szeptemberben a "a nemzet fővárosának leendő főpolgármesterének" nevezte a politikust.

A kerületi polgármesterjelöltekre a helyi Fidesz-elnökségek már korábban megtették javaslataikat a helyi csoportoknak, amelyek ezeket megtárgyalták, és továbbították az önkormányzati választási egyeztető bizottságnak. A napokban e testület is megtartotta már ülését, és döntött az egyes kerületek polgármesterjelöltjeiről.

Az önkormányzati választási egyeztető bizottság e döntését megküldi a Fidesz országos választmányának, és az július 10-e környékén hozza meg a végső döntést.

Az MTI úgy tudja, két kerületben volt többes jelölés. Az egyik Terézváros, ahol a helyiek a KDNP-s Wertán Zsolt Zoltánt és Hassay Zsófiát, a Fidesz terézvárosi szervezetének alelnökét is javasolták. Azon kerületekben, ahol több jelölt is van, valószínűleg a Fidesz országos választmánya mondja ki a végső szót.

Több, jelenleg nem Fidesz-KDNP-s vezetésű kerületben indítanak a kormánypártok más jelöltet, mint négy évvel ezelőtt. Újpesten például, ahol 2006-ban Wintermantel Zsolt volt a Fidesz jelöltje - ám végül nem ő, hanem az Újpestért Egyesület színeiben induló Derce Tamás nyert -, idén a kereszténydemokrata Szalma Botond a helyi csoport jelöltje.

Erzsébetvárosban négy éve Kecskés Gusztáv indult a Fidesz-KDNP színeiben, ebben az évben viszont Vattamány Zsolt, a Fidesz kerületi frakcióvezetője a helyiek polgármesterjelöltje.

A XI. kerületben Simicskó István kereszténydemokrata politikus lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon. Négy éve ugyanitt Kupper András próbálkozott.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását