2024. május 8. - Mihály

Hétszáz milló pluszpénz a sportnak

Czene Attila aláírta az összes sportszövetség állami támogatásáról elkészített szerződéseket, így a sportágak hozzájuthatnak az állami támogatáshoz - derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság pénteki elnökségi ülésén, amelyen a sportért felelős szakállamtitkár vázolta a kormányzat elképzeléseit.
2010. június 18. péntek 18:20 - HírExtra
Az elnökség a konkrét elosztási javaslatról a későbbiekben határoz, azt ugyanakkor Schmitt Pál elnök indítványát elfogadva már most kikötötték, hogy ezt a plusz forrást a londoni eredményesség maximalizálását szem előtt tartva használják fel, azaz elsősorban azon sportágak, egyesületek, műhelyek részesülnek majd belőle, amelyek éremesélyes olimpiai kerettagokkal rendelkeznek.

A grémium döntött arról, hogy a londoni olimpia előkészítő bizottságának vezetésével az elnökség tagjai közül az atlantai olimpiai bajnok Kovács Istvánt bízzák meg, míg a csapatvezetői tisztséget 2012-ben is Molnár Zoltán főtitkár látja el. A testület elfogadta a szingapúri ifjúsági olimpiára utazó delegáció névsorát: a küldöttség fővédnökségét Egerszegi Krisztina és Gyulay Zsolt látja el, a fiatalokat július 30-án, az Uránia filmszínházban búcsúztatják ünnepélyes keretek között.

Az elnökség jóváhagyta a Bay Béla edzői ösztöndíj-programról készült jelentést: a MOB saját forrásból az elmúlt egy évben 52 szakembernek garantált havi nettó 100 ezer forintos jövedelmet. A MOB elnöke megfontolásra ajánlotta, hogy az érkező 700 milliós plusztámogatás terhére további 48 edző váljon a program részesévé, azaz a nyártól 100 szakember élvezze a MOB támogatását.

Schmitt Pál végül arról tájékoztatta az elnökség tagjait, hogy jövő héten Lausanne-ban személyesen találkozik Jacques Rogge NOB-elnökkel, akit tájékoztat a magyar sportban végbemenő változásokról, az ifjúsági olimpia honi előkészületeiről, valamint egyeztet vele arról, milyen további lépésekre van kilátás a fehérorosz kalapácsvetők, illetve Pars Krisztián pekingi ezüstérmének ügyében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását