2024. április 19. - Emma

Politikusok az ÁSZ élén?

Az MSZP szerint nem politikusokat, hanem szakembereket kellett volna jelölnie az Állami Számvevőszék élére a Fidesznek. Puch László a költségvetési bizottság szocialista tagja az MTI-nek hétfőn úgy fogalmazott: az Állami Számvevőszék elnök- és alelnökjelöltjének szakmai múltjának és minősítésének meg kellene felelnie a szakmai elvárásoknak.
2010. június 14. hétfő 20:54 - HírExtra
Arra a kérdésre, hogy mi a véleményük Warvasovszky Tihamér jelöléséről, azt válaszolta: az MSZP-vel nem egyeztettek, de logikus, hogyha a Fidesz két politikust jelöl, akkor egy a kormánypárthoz, egy pedig a legnagyobb ellenzéki párthoz közel álló személy.

Veres János volt pénzügyminiszter ezt annyival egészítette ki: sajnálja, hogy a Fidesz nem vette figyelembe a szakmai szerveztek ajánlásait.

Lázár János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője hétfőn jelentette be, hogy Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt jelöli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a frakció. Az ÁSZ alelnökének Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvárnak az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával megválasztott polgármesterét jelöli a Fidesz.

A frakcióvezető közölte: támogatják, hogy a házelnök tegyen javaslatot arra, hogy az ÁSZ elnökét és alelnökét június 28-án válassza meg az Országgyűlés.

Kovács Árpád ÁSZ-elnöki megbízatása 2009. december 9-én járt le, míg a számvevőszék alelnökeinek személyéről 2002 óta nem sikerült megállapodniuk a képviselőknek.

Warvasovszky Tihamér tavaly áprilisban nem írta alá a Bajnai Gordon korábbi kormányfő tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot, és egyedüli szocialistaként nemmel szavazott a 13. havi nyugdíj megszüntetésére. A politikus tavaly ősszel bejelentette: nem akar szerepelni az MSZP Fejér megyei listáján képviselőjelöltként, mert nem tudja támogatni a 2010-es költségvetést, amelyet később nem is szavazott meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását