2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tüntettek a rómaiak

Tízezrek tüntettek szombaton Rómában a Berlusconi kormány megszorító intézkedései ellen. A CGIL, a legnagyobb olasz szakszervezet felhívására a szervezők szerint csaknem százezer közszolgálati dolgozó vonult az olasz főváros központjának utcáira, hogy elutasítsa a május 26-án elfogadott gazdasági csomagot, a terhek áthárítását a közszféra alkalmazottjaira.
2010. június 12. szombat 21:44 - HírExtra
A CGIL szerint aránytalan intézkedések sújtják a közszférát, amelyek rendkívül fájdalmasan érintik a szegényebb rétegeket, a nyugdíjasokat és diákokat. Az államháztartási hiány tervezett - két éven belül 25 milliárd euróval történő - csökkentése érdekében a csomagterv elbocsátásokkal számol a közszférában.

Emellett befagyasztják a béreket és kitolják a nyugdíjkorhatárt - a közszférában dolgozó nők nyugdíjkorhatárát már meg is emelték a jelenlegi 61 évről 65 esztendőre -, valamint csökkentik a helyi önkormányzatok juttatásait.

Olaszországban általános sztrájk is lesz június 25-én a kormánycsomag intézkedései elleni tiltakozásul, ugyancsak a CGIL felhívására.

A sztrájk napján a magánszektorban dolgozók legalább négy órán át nem veszik fel a munkát, az állami alkalmazottak egész napos munkabeszüntetéssel tiltakoznak a Silvio Berlusconi kormánya által elfogadott intézkedések ellen.

A két másik nagy olasz szakszervezet nem csatlakozott a CGIL szombati felvonulásához, több centrista vezetőjük "hasztalannak" ítélte a tüntetést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását