2024. április 19. - Emma

Terry Black táncolna Vona Gáborral

Ma egy hete nyitotta meg kapuit a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom által alapított szórakozóhely, amely két melegbár között, félúton található. A forró éjszakai élet dívája, Terry Black erről is elmondta a véleményét.
2010. június 12. szombat 16:03 - HírExtra
Mit szólsz ahhoz, hogy a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom szórakozóhelye két melegbár között van?

Amondó vagyok, hogy van az ő társaságukban is van elég meleg, és csak álca az, hogy éppen oda építették a szórakozóhelyet. A homoszexuálisok nem tartanak a balhétól, most már azért nem azt a világot éljük! Mert ha azért körbenéznek, az emberek láthatják, hogy a meleg fiúk is azért ki vannak ám gyúrva, és vissza tudunk vágni, ha próbálkoznak.

Táncolnál Vona Gáborral?

Hát persze! Ha már nem mosolyoghatok be kora reggel az ablakán, akkor legalább hagy táncoljak vele este!

Mi a helyzet a pornófilmetekkel?

Egy amerikai cég felkért minket, hogy készítsünk egy filmet, és ennek a forgatását június végén kezdjük. Nemsokára, körülbelül tíz nap múlva a forgatókönyvet is leadjuk, történelmi jelleggel próbáljuk felruházni a történetet. Magyarország nevezetességei is szerepelnek majd a vásznakon, kulturális jelleget próbálunk adni az egésznek. Igyekszünk összehozni egy olyan jelenetsorozatot, amely a pornó-és az erotikus film között mozog, tehát nem lesz egy tipikus szexfilm.



Mint szülő hogy boldogulsz?

Nagyon jól megvagyunk a gyerekekkel. Készülődök a két és fél hónapos iskolai és óvodai szünetre, lelkileg, anyagilag, és szellemileg. A gyerkőcök nagyon jól viselkednek, és ennek csak örülni tudok. Hétvégente dolgozok, mert ugye valamiből élni is kell. Esti fellépéseket vállalok csak, éjszaka pedig a könyvemet írom, amit karácsonykor szeretnék kiadni.

Némedi Mari hazugsági-díjat adna Neked. Mit szólsz ehhez?

Igazából erre nem tudok mit mondani! Egy ember, aki közel van a hatvanhoz, és mindig más ember nyakán próbál felkapaszkodni, arra nem lehet mit mondani! Próbálkozott a Baross Gáborral, a Klapka fiúval is, meg velem is. Ha valaki megnézi a másfél évvel ezelőtti nyilatkozatait, amik vele készültek, láthatja, hogy Némedi össze-vissza beszél. Például azt hajtogatta, hogy Baross másfél millió forinttal tartozik neki, mert betörte az orrát. Erre a Baross Gábor közölte, hogy azt se tudja ki ez a nő.

Utána kóstolgatott engem is, csak éppen a barátságot tévesztette össze a kapcsolattal. Ő egy olyan hatvanéves ember, akinek se inge, se kutyája, se macskája, és ötven évig azt sem tudták, hogy kicsoda. Szóval hiába mond bármit is, engem éppen a lelki szegénysége miatt, hidegen hagy.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

gnemezes
2010. június 13. 20:30
Ez a cikk undorító! Annyira ellenszenves az ilyen magamutogatás, a saját aberrált dolgainak az eröltetése. A gyermeket pedig csakis sajnálni tudom. Milyen szörnyű lehet ilyen környezetben felnőni, ilyen beteg modellt látni, és még ki tudja milyen aberrált dolgokat átélni. Sose tapasztalja meg, szegény lurkó milyen egy egészséges család harmónikus együttélése szerető gyengéd anyával, és egy határozott férfias apával. Az ő lelkük biztos sérült lesz. Iszonyú.
százados
2010. június 13. 18:55
Hát ez meg milyen cikk ? Ez az ,,ember,, Vona Gábor cipőtalpához sem ér fel! Táncoljon csak a ,,barátaival,,
titusz
2010. június 12. 22:39
Kulturális pornó!? Az érdeklődök nem mehetnek be a múzeumokba mert terry black éppen kulturális állatpornót forgat? Vagy ezt most hogy, képzeljem el? Örülnék ha valahol kezelnék az ilyen jellegű betegeket is.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását