2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Móricz Zsigmond naplói megjelennek

Móricz Zsigmond 1924 és 1942 között írt naplóinak most megjelent első kötetét hétfőn mutatják be a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
2010. június 12. szombat 10:38 - HírExtra
A Naplók 1924-1925 című munkát Móricz szerelmi és magánéleti válsága miatt kezdte írni. Cséve Anna irodalomtörténész, a Naplók szerkesztője az MTI-nek elmondta: az első kötetből kiderül Móricz írói jellegzetessége, vagyis mindig elrejtett egy-egy szót, mondatot feleségének, Holics Jankának, később új szerelmének a naplóban, és a jelzés megjelent a közönségnek szánt írásokban is.

A szerkesztő a titkos kommunikációra példaként a Búzakalász című színdarabot említette, amelyben az író "szívem, lelkem, kicsiny kis boldogságom" sorokkal üzent, amire Simonyi Mária, a darab főszereplője a színműről nyilatkozva ugyanezeket a szavakat üzente vissza a Magyarság című újságnak. Ezek a rejtett olvasatok megnyitják Móricz szépirodalmi műveinek másként olvasását, mert minden munkájába belefűzi a szerelmes üzeneteket, legyen az tárca vagy novella.

Az első naplót azért tartják krízisnaplónak, mert Móricz életének egyik legnehezebb időszaka volt az 1924-25-ös időszak. Hirtelen szerelemre lobbant Simonyi Mária színésznő iránt - mint írta, "beütött a tűzvész!" -, emiatt felesége, Holics Janka öngyilkosság közeli állapotba került.

Móricz kávéházakban, vonaton, hotelszobákban írt, a naplóírás segítségével vészelte át a magánéleti válságot.

Holics Janka 1925 áprilisában öngyilkos lett, az író kétségbeesett, sőt újabb szerelmi traumák sora következett. Színésznő szerelmétől is elbúcsúzott, mert a neki írt több mint 200 levelére tüntető hallgatás volt a válasz.

Móricz Zsigmond végül mégsem adta fel, folyamatosan kereste Simonyi Máriát, felelevenítette a lebegtetett kapcsolatot, ugyanakkor érdeklődéssel fordult Magoss Olga felé, akivel intenzív levelezésbe kezdett.

A feketeruhás nő című elbeszélésébe szőve mindkét nőnek üzent: Máriának, hogy "nem volt két hete feketében", Olgának pedig: "küldöm hálásan, ez maga." Máriának még az Est Lapokra és a Nyugatra is előfizetett, hogy a színésznő a közönségnek szánt írásokból olvashassa ki Móricz üzeneteit - sorolta a szerkesztő.

Cséve Anna hozzáfűzte, hogy a nagyon őszinte, a magával is vívódó szerelmes férfi írásait olvashatja az érdeklődő a Naplók 1924-1925 címmel most megjelent első kötetben, amelyet még négy könyv követ majd a Noran 2004 Kiadó gondozásában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását