2024. május 7. - Gizella

A jövő héttől áfa-mentes az adomány

Akár már a jövő héten áfa-mentes lehet a közcélú adományozás, ugyanis a pénteken benyújtott törvényjavaslat fideszes kezdeményezője házszabálytól eltéréssel már hétfőn elfogadtatná az Országgyűléssel az erre vonatkozó indítványát.
2010. június 11. péntek 18:18 - HírExtra
Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten kifejtette: a köztársasági elnöktől a jogszabály sürgős kihirdetését kérik majd, ami öt napot jelent, vagyis ha a Ház hétfőn elfogadja a törvényjavaslatot, az akár már a jövő héten hatályba léphet.

A parlament honlapján közzétett, az általános forgalmi adóról szóló törvényt módosító javaslat kiveszi a termékértékesítés fogalmi köréből a közcélú adományt, így az nem tartozik az áfa-törvény hatálya alá. Hasonlóképpen a szolgáltatásnyújtás fogalmi köréből a közcélú adományként nyújtott szolgáltatás szintén nem tartozik majd az áfa-törvény hatálya alá. A javaslat a kihirdetését követő napon lépne hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépését követően juttatott adományokra kell alkalmazni.

Balog Zoltán kifejtette: az áfa-mentes, közcélú adományozásra 2007 óta nincs lehetőség. Emlékeztetett, háromszor nyújtottak be olyan javaslatot az előző Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezték az adományozás áfa-mentességének visszaállítását, az akkori kormánypártok azonban mind a háromszor megakadályozták ennek megvalósítását.

A sürgősség ebben az esetben nagyon fontos - tekintettel az árvízi helyzetre -, ezért úgy döntöttek, benyújtják a javaslatot, ami azonnali hatállyal eltörölné a közcélú adományok utáni áfa-fizetési kötelezettséget - ismertette.

Az államtitkár szólt arról is, hogy több mint 40 százalékkal esett vissza 2007 után a jelenleg hatályban lévő rendelkezés következtében a felajánlások száma, és kiskapukra kényszerültek azok, akik segíteni akartak. Balog Zoltán kiemelte, amikor nagy a baj, nem büntetni kell azokat, akik adni akarnak, hanem segíteni.

Orbán Viktor kormányfő kedden, a 29 pontból álló gazdasági akcióterv ismertetésekor jelentette be, hogy újra áfa-mentessé teszik az adományozást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását