2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Árvíz: 265 településen küzdenek a víz ellen

Tizenkét megye összesen 265 településén védekeztek, illetve védekeznek az árvíz ellen; a hazai folyók mentén 3.088 kilométer hosszon van védelmi készültség - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfő délelőtt az MTI-vel.
2010. június 7. hétfő 11:34 - HírExtra
Napközben az országban 23.145 - közülük Borsodban 18.525 - ember vesz részt a védekezésben. A kitelepítettek száma a reggeli adatok szerint 68 településén meghaladta a 3.700-at, ebből 51 település és csaknem 3.600 ember borsodi - olvasható a tárca kormányzati kommunikációs államtitkársága által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Bőcsön éjjel a jegyző a megyei operatív törzs segítségét kérte 150 ember kimenekítésére, őket a Borsod Volán két autóbusszal Miskolcra vitte.

Az éjjel 20 ezer homokzsákot juttattak el Sajóládra, 18 ezret Sajóecsegre és 17 ezret Bőcsre.
Továbbra is nehéz a helyzet Ónodnál, ahol folyamatosan emelkedik a Sajó vízmagassága. A veszélyeztetett épületek száma folyamatosan növekszik. Az ideiglenes védművek további erősítése homokzsákolással, nagy erőkkel zajlik. Nehezíti a védekezést, hogy a gát átázott, így csónakokból kell végezni a magasítást. Rendkívüli készültség van az állami védvonalakkal nem védett Bódva teljes hosszán is - írták.

Felsőzsolcán összedőlt körülbelül 40 vályogház. A faluból kitelepítettek közül 630 embert Miskolcon helyeztek el, a többi kimenekített rokonokhoz, ismerősökhöz ment. A miskolci Vörösmarty általános iskolában 180, a városi sportcsarnokban 400, a, Kazinczy általános iskolában 83 embert helyeztek el, és további befogadóhelyek is készen állnak - áll a közleményben.

Borsodban a reggeli órákban 17 elzárt település volt: Galács, Abod, Andrástanya, Ládbesenyő, Balajt, Martonyi, Meszes, Sajógalgóc, Sajóvelezd, Hernádszentandrás, Tornaszentandrás, Tornabarakony, Halmaj, Kiskinizs, Nagykinizs, Hernádkércs és Felsődobsza.

Az Útinform tájékoztatása szerint 86 útszakaszon van teljes, 15 szakaszon félpályás útlezárás. A kompátkelés három helyen szünetel. Nincs postai szolgáltatás a Sajó mentén tíz településen, ezek: Felsőzsolca, Sajólád, Sajópetri, Ónod, Köröm, Nagycsécs, Girincs, Sajóörös, Kesznyéten és Sajószöged.

A hazai folyókon 3.088 km hosszon van védelmi készültség, 1.235 kilométeren III. fokú készültség van érvényben, 581 kilométer hosszan II. fokú. Rendkívüli készenlét 229 kilométeren van - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását