2024. június 1. - Tünde

MSZP-döntések: árvízi segélyalap, köztisztviselői jogsegély-szolgálat

Több döntést hozott az MSZP vasárnapi kongresszusa: a párt segélyalapot hoz létre és gyűjtést indít az árvízkárosultak megsegítésére, valamint tanácsadó jogsegélyszolgálatot indít a szakmai indok nélkül elbocsátott köztisztviselőknek. Az MSZP elfogadta saját, a párt politikai és szervezeti megújításának irányát rögzítő 12 pontját is.
2010. június 6. vasárnap 19:41 - HírExtra
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a párt kongresszusa után a testület döntéseiről beszámolva bejelentette: a szocialisták segélyalapot hoznak létre és gyűjtést kezdenek az árvízkárosultak megsegítésére; indítványozzák, hogy a természeti csapás utáni kárenyhítést a kormány a lakossági ingatlanokra is terjessze ki. Elmondta még: a párt parlamenti frakciójának képviselői saját felajánlásaikból összesen 1 millió forintot gyűjtöttek össze az árvízkárosultak megsegítésére.

Az MSZP felszólítja a Fideszt, hagyja abba a felelőtlen kijelentéseket, fejezze be a forint elleni támadásokat - tette hozzá, azzal, hogy Varga Mihály szombati bejelentéseivel, miszerint tartani kell az idei tervezett hiánycélt, saját őszödi beszédét mondta el: e szerint a Fidesz az elmúlt négy évben hazudott reggel, délben és este.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását