2024. április 19. - Emma

Sok helyen késnek, vagy nem járnak a vonatok

Az árvíz miatt továbbra is sok helyen korlátozások vannak érvényben a vasúti közlekedésben, késésekre kell számítani, több szakaszon le kellett zárni a pályát, ezért vonatpótló autóbuszok közlekednek Észak-Magyarországon és a Dunántúlon - közölte a Mávinform szombat reggel az MTI-vel.
2010. június 5. szombat 10:13 - HírExtra
A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon és az ahhoz csatlakozó Győr–Sopron, valamint Győr–Szombathely viszonylatban közlekedő feláras (IC, railjet) vonatokat szombaton pótjegy, illetve helyjegy nélkül lehet igénybe venni. Az előre megváltott ilyen jegyek vasárnap éjfélig bármely állomás személypénztárában visszaválthatók.

A Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely, illetve Nyíregyháza vonalon Nyékládháza és Miskolc, valamint Szerencs és Mezőzombor között csökkenteni kellett a vonatok sebességét. A szerelvények 20-25 perces késéssel közlekednek.

A Miskolc–Sátoraljaújhely vonalon Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Miskolc és Hidasnémeti között Halmaj települést és az állomást is elöntötte az ár, emiatt Szikszó és Forró-Encs között szintén pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Sajóecseg és Tornanádaska között sem járnak a vonatok. Az utasokat a Borsod Volán menetrend szerinti járatai szállítják, azonban az edelényi kritikus helyzet miatt a buszközlekedés is bizonytalan.

Putnok és Kazincbarcika között is le kellett zárni a vasúti pályát. Ezen a szakaszon is a Borsod Volán járatai viszik az utasokat, de a buszok közlekedése is változhat az árvízhelyzet miatt. A menetrend szerinti Volán járatokon elfogadják a havi, félhavi, 30 napos bérleteket és a vasúti arcképes igazolványokat.

Vámosgyörk és Újszász között szintén vonatpótló buszok szállítják az utasokat. Újszász és Szolnok között a zónázó vonatokat vehetik igénybe az utazók. Ugyancsak vonatpótló buszok járnak Nógrádkövesd és Balassagyarmat, Balassagyarmat és Ipolytarnóc, valamint Balassagyarmat és Ipolyszög között.

A Budapest–Pécs vonalon Keszőhidegkút és Gyönk, Szakály és Hőgyész, továbbá Döbrököz és Dombóvár között több szakaszon csökkenteni kellett a vonatok sebességét, ezért a szerelvények átlagosan 5-10 percet késnek.

Dombóvár–Dombóvár-alsó és Taszár–Kaposvár között szintén csökkentették a sebességet, ez 10-15 perces késést jelent. A Dombóvár–Bátaszék vonalon már csak Dombóvár és Mágocs-Alsómocsolád között kell vonatpótló autóbusszal közlekedniük az utasoknak.

Szlovákia irányába is fennakadás van a közlekedésben. Hidasnémeti felé Kassára közlekednek a vonatok, de Szikszó és Forró-Encs állomás között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Somoskőújfalu és Fülek (Filakovo, Szlovákia) között a kishatárforgalom szünetel. A szlovák vasúttársaság (ZSR) vonatpótló autóbuszt közlekedtet.

A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak: az utazás megkezdése előtt a MÁVDIREKT 06-40-49-49-49-es telefonszámán, illetve a www.mav.hu vagy a www.mav-start.hu weboldalon tájékozódjanak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását