2024. június 17. - Laura, Alida

Pécsi lövöldözés: tovább marad börtönben az őrült

Meghosszabbította az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Pécsi Városi Bíróság szerdán.
2010. május 26. szerda 15:17 - HírExtra
Hajdu István, a bíróság elnöke az MTI-nek elmondta: G. Ákos előzetes letartóztatása május 28-ig szólt, ezt augusztus 28-ig hosszabbította meg a bíróság. Az indoklás szerint G. Ákos esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének veszélye.

A gyanú szerint a 23 éves G. Ákos 2009. november 26-án a pécsi egyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egy 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített.

A gyógyszerészhallgató az ellene indult eljárásban még nem tett vallomást. Az elmeorvos szakértő véleménye szerint nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor, de mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, büntethető. Igaz, a törvény értelmében a szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a kiszabható büntetést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását