2024. május 7. - Gizella

Kettős állampolgárság: az MSZP nem lepődött meg a szlovák reakción

Eltúlzott, de nem meglepő a szlovák reakció a kettős állampolgárság kapcsán, ugyanakkor a magyar fél sem járt el kellő körültekintéssel - mondta Kovács László, a szocialista parlamenti frakció külügyi kabinetjének vezetője szerdán az MTI-nek.
2010. május 26. szerda 20:40 - HírExtra
A szocialista politikus szerint tudható volt, hogy a közelgő szlovák választások, illetve a kampány részeként a szlovák válasz elutasító lesz. Ezt azzal lehetett volna tompítani, ha a választások után jelentik be a törvénymódosítást, és érdemi konzultáció is megelőzi a döntést. Erre az MSZP javaslatot is tett, de a parlamenti többség elutasította - fűzte hozzá.

Kovács László elmondta: "az, ami történt, hogy Martonyi János, a még hivatalba sem lépett kormány, ki nem nevezett külügyminisztere Pozsonyban tájékoztatást adott a szlovák vezetésnek a magyar szándékokról, nem tekinthető érdemi konzultációnak". Szerinte a magyar fél ugyanúgy járt el, ahogy korábban a szlovák fél a nyelvtörvény kapcsán, vagyis csak a döntést jelentették be, érdemi konzultáció nem volt.

Hangsúlyozta, hogy az MSZP megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítást, amelyet elsősorban szimbolikus jelentőségűnek gondolnak a szocialisták, akik azt már nem támogatnák, ha később a Fidesz felvetné, hogy szavazójoghoz is jussanak a határon túli magyarok.
Az Országgyűlés szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását.

Válaszul Szlovákia is módosította állampolgársági törvényét. A gyorsított eljárásban elfogadott módosítás lényege, hogyha ezentúl egy szlovák állampolgár önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. Emellett nem tölthet be bizonyos munkaköröket sem, amelyek kapcsolatban vannak a nemzetbiztonsággal - például a rendőrségnél vagy a biztonsági szolgálatoknál.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását