2024. május 11. - Ferenc

MSZP: máris kibukott, hogy hazudott a Fidesz

Az MSZP tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz és a KDNP mégis bevezeti a svéd modellt a nyugdíjrendszerben, ami azt is jelenti, hogy "Magyarországot sajnos ebben a témában is rászedték".
2010. április 29. csütörtök 13:01 - HírExtra
Budai Bernadett annak kapcsán juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy Harrach Péter, a KDNP alelnöke, leendő frakcióvezetője az MTI-nek kedden azt mondta: a KDNP fenntartja korábbi javaslatait a családi adózásról, a nyugdíjrendszerről, a családok csődvédelméről és a szabad vasárnapról.

Ez rossz hír a nyugdíjasoknak, mert emelkedő nyugdíjkorhatárt, reálértékét tekintve is csökkenő nyugdíjakat és szűkülő ellátási formákat jelent nekik - olvasható az MSZP-szóvivő közleményében, amelyben Budai Bernadett hangsúlyozza, rossz hír ez a szavazóknak is, mert újabb hazugság lepleződött le, de már túl későn, a szavazóurnáktól való távozás után.

Kiderült: a Fidesz hamis garancialevelet adott a nyugdíjasoknak, olyan jótállást, amely már a kiadásakor sem volt érvényes - fogalmaz.

Budai Bernadett szerint hiába tagadta a teljes fideszes vezérkar, hiába írt nyugtató hangú levelet Schmitt Pál mintegy 1,6 millió nyugdíjas háztartásba, hiába tartott a jobboldali párt nap, mint nap sajtótájékoztatót, eljött az igazság pillanata: Harrach Péter, a KDNP alelnöke, leendő frakcióvezetője elárulta, hogy a KDNP most is, ahogy a múltban is fenntartja a nyugdíjrendszerről szóló javaslatait. Harrach Péter bevallotta, hogy minden hazugság ellenére bevezetésre kerül a Fidesz által végig tagadott és elhazudott svéd nyugdíjmodell - értékeli.

A szóvivő szerint ezzel ma már készpénznek vehetik Orbán Viktor egykori pénzügyminiszterének szavait, miszerint a Fidesz a hatalomra kerülésével be fogja vezetni a svéd modellt. Azt a modellt, amely minden okkal kelt rémületet a nyugdíjasok körében, amelynek magyarországi bevezetése nyugdíjkatasztrófát okoz, a nyugdíjkorhatár akár 70 évre is emelkedhet, a nyugdíjak értéke a pedig kár 20 százalékkal is csökkenhet majd - teszi hozzá.

Budai Bernadett kiemeli: tiltakozniuk kell ez ellen, ahogyan a nyugdíjas szervezeteknek is. "Nem engedhetjük, hogy a Fidesz hozzányúljon a nyugdíjakhoz, hogy házi kasszaként kezelje azt a pénzt, aminek megtakarítása mögött egy élet munkája áll. A Magyar Szocialista Párt megvédi a nyugdíjakat, kiáll az idős emberek mellett" - áll a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

helix
2010. április 29. 14:48
Pont az mszp beszél átverésről?

Mit csináltak az elmúlt 8 évben?
jani666
2010. április 29. 14:13
Mi lenne ha a pártok nem egymással foglalkoznának hanem az országgal és az emberekkel mert egyikük sem különb a deákné vásznánál
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását