2024. május 12. - Pongrác

Holnap neveket tálal a Fidesz?

Csütörtök délután elkezdi ismertetni a leendő kormány személyi összetételét a Fidesz - derült ki Szijjártó Péter újságírói kérdésekre adott válaszaiból szerdán Budapesten.
2010. április 28. szerda 18:10 - HírExtra
A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére azt mondta: a kormánynévsorral kapcsolatban csütörtökön nagyon sok kérdésre választ kapnak az újságírók. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ki fog állni, és tesz egy bejelentést a leendő kormányzati kérdésekről.

Azzal kapcsolatban, hogy ő és Varga Mihály, a párt alelnöke kísérte el Orbán Viktort szerdán a Sándor-palotába, Szijjártó Péter úgy fogalmazott: őket érte a megtiszteltetés. A leendő pozíciójukra azt válaszolta, sok minden megjelent már az ő és Varga Mihály jövőbeni munkájáról, azt nem tudja, hogy a helyes megoldások köztük voltak-e, de csütörtökön erre is választ adnak.


Fotó: Fejér Bálint

Kérdésre hangsúlyozta, csütörtökön a teljes kormánynévsort ugyan még nem ismertetik, annak csak egy részletét.A Fidesz keddi elnökségi ülésével kapcsolatos felvetésre kifejtette: az elkövetkező időszak menetrendjéről tárgyaltak. Szó volt a frakció alakuló üléséről, amelyet a jövő héten tartanak és az Országgyűlés alakuló ülésére vonatkozó előkészületekről is.

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje Varga Mihály és Szijjártó Péter társaságában érkezett meg szerdán délelőtt a Sándor-palotába, hogy a kormányalakítással kapcsolatos kérdésekről tárgyaljon Sólyom László államfővel.

Az MTI fideszes forrásokból úgy értesült, nem véletlen, hogy éppen ők kísérték el a pártelnököt, ennek - mint fogalmaztak - "önmagán túlmutató jelentősége" van.

Az MTI információi szerint Szijjártó Péter a kormányfő személyes szóvivője lehet, Varga Mihály alelnök pedig "miniszterelnök-helyettesként" dolgozhat majd az újonnan felálló kabinetben.
Orbán Viktor hétfőn azt mondta, amíg a köztársasági elnök nem kér fel valakit arra, hogy kezdje meg a kormányalakítási tárgyalásokat, addig ő sem személyekről, sem a minisztériumok számáról nem nyilatkozik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását