2024. május 12. - Pongrác

15 ezer euróért kelt elé egy 14 éves lány Berlinben

Pontosan 15.500 euróért kelt egy 14 éves kurd lány Berlin szívében. A hír megrázta a német fővárost, és a berlini szenátusban is sokkot okozott.
2010. április 25. vasárnap 15:47 - HírExtra
A Bild am Sonntag című vasárnapi lap cikke szerint a megdöbbentő adásvételre még tavaly novemberben került sor Berlin egyik központi kerületében, Kreuzbergben élő két kurd család között. A 14 éves Jasmin és a 19 éves Karmuran között valóban szerelem szövődött, a kezdeti "love-sztori" mára azonban gyűlöletbe torkollott.

A török származású kurd fiú családja tavaly ősszel 15.500 eurót (4,1 millió forint) fizetett a szíriai kurd Jasmin szüleinek, hogy Karmuran megkaphassa szíve választottját. A szülők kezdetben többre taksálták lányukat, és az összegnek háromszorosát kérték, de a jövendő anyós és após ennyit nem volt hajlandó áldozni. A lány családja végül beérte a 15.500 eurós ajánlattal, az adásvételt pedig egy helyi - szintén kurd - jegyző hitelesítette. Ezután már - legalábbis az iszlám jog alapján - létrejöhetett a frigy, amelyet a berlini Kurdisztáni Iszlám Szövetség hitelesített.

A fiatalok házassága azonban néhány hónap után zátonyra futott, Karmuran időnként agyba-főbe verte cseperedő feleségét, aki - héthónapos terhesen - visszamenekült családjához. A szülők természetesen visszafogadták, hisz - mint a sajtónak elmondták - már a láttára is szinte meghasadt a szívük.

Csakhogy ebbe Karmuran szülei nem nyugodtak bele, és a Bild am Sonntag beszámolója szerint most visszakövetelik pénzüket. Olyannyira, hogy erőszakkal fenyegették meg a feleség családját, ha az összeget nem fizeti vissza. Jasmint azonban már nem, csak a pénzt követelik.

Az ügy a berlini szenátust is megrázta, és a honatyák utasították a kreuzbergi ügyészséget: haladéktalanul kezdjen vizsgálatot. Az újság szerint a rendkívüli botránynak csakis vesztese lehet, és valószínű, hogy a két családfő börtön nélkül aligha ússza meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását