2024. március 29. - Auguszta

Vona: Orbánia, vagy Hungária?

Amennyiben a választók nem Orbániában, hanem Hungáriában szeretnének élni, akkor éljenek jogukkal, és szavazzanak a Jobbikra, amely nincs a kétharmad ellen, ám az ellen igen, hogy az ne egy párt kezében legyen - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke miskolci sajtótájékoztatóján.
2010. április 22. csütörtök 18:38 - HírExtra
Mint mondta, a kormányváltás lényegében eldőlt a választás első fordulójában, a második forduló tétje az, hogy lesz-e kétharmada a Fidesznek, vagy sem. Jó lenne, ha egyetlen párt sem tudná saját céljaira felhasználni a többséget - tette hozzá.

A Jobbik célja ennek megakadályozása, és az, hogy egyéni mandátumokat szerezzen, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a választás első fordulóját követően a párt jelöltjei erre jó eséllyel pályáznak. Leginkább az ózdi és a kazincbarcikai választókerületben, de másutt is - ismertette Vona Gábor.

A Jobbik elnöke azt is elmondta: kampányukat "úriemberként" folytatták, tényekről beszéltek, miközben ellenfeleik folyamatosan rágalmazták, hazugságokkal vádolták őket, próbálták lejáratni a Jobbikot.

Vona Gábor mindazoknak, akik az első fordulóban nem szavaztak, azt üzente: voksoljanak, ám ne az esélytelen MSZP-jelöltekre, mert "elveszett voksokra fölösleges pazarolni".
Az MSZP szimpatizánsaitól azt kérte, gondolkodjanak el azon, hogy pártjuk jelöltjeinek sehol nincs esélye az egyéni mandátum megszerzésére. Ezért döntsék el: vagy a Fidesz, vagy a Jobbik!

A Fideszes szavazóknak azt üzente: a második fordulóban voksoljanak a Jobbikra, hiszen a kormányváltás már megtörtént, most a kérdés az: a nemzeti oldalnak vagy a Fidesznek lesz-e kétharmada.

Vona Gábor kiemelte: megítélése szerint a Fidesz nem minden esetben dolgozott tiszta eszközökkel, kijózanító volt, amikor "cigány szavazatok befolyásolásával, (...) megvásárlásával szerzett szavazatokat".

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vasárnap tíz választókerületben tartanak második fordulót. A Jobbik április 11-én 27,2 százalékos eredményt ért el, jelöltjei április 25-én is megmérettetik magukat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását