2024. március 29. - Auguszta

A hajléktalan nyolcas ikrek

Utcára kerülhet tizennégy gyermekével az egy éve nyolcas ikreknek életet adó nő Kaliforniában.
2010. március 22. hétfő 11:49 - HírExtra
Lehetséges, hogy Nadya Sulemannak el kell hagynia a Los Angeles közelében lévő otthonát, mivel apja elmaradt a ház részletének fizetésével - mondta el a hitelező Amer Haddadin a Los Angeles Times című napilapnak.

Haddadin szerint megegyezett Suleman apjával, hogy havonta négyezer dollárt (772 ezer forintot) fizet az összesen 565 ezer dollárt (108 millió forintot) érő házért. A hónap elején lett volna esedékes a 450 ezer dolláros (86,8 millió forintos) végösszeg befizetése, a pénz azonban nem érkezett meg.

"Én mentettem meg a gyerekeket. Amit pedig most a család csinál, egyáltalán nincs rendben. Bíróság elé fogom vinni az ügyet" - jelentette ki Haddadin a KABC televíziós csatorna egyik műsorában.

Suleman szóvivője szerint az ügyet az apa és Haddadin között kell rendezni, Nadya Suleman "csupán áldozat".

A nő tavaly januárban császármetszéssel hozta világra nyolcas ikreit. Jelenleg három babysitter segít neki összesen tizennégy kisgyermeke ellátásában. A kicsik mindegyike mesterséges megtermékenyítés útján fogant.

Sokan vetik az egyedülálló, munkanélküli, szociális segélyből élő nő szemére, hogy mesterséges megtermékenyítései felelőtlenek és kockázatosak voltak. Emellett egyesek úgy vélik, kihasználja a nyolcas ikreket azzal, hogy televíziós műsorokban mutogatja őket.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását