2024. május 9. - Gergely

Legyen országgyűlési határozat a Nabucco mellett!

Az SZDSZ azt szeretné, ha országgyűlési határozat erősítené meg Magyarország egységes kiállását a Nabucco-program mellett, mert ez a projekt jelentené az orosz gáztól való igazi függetlenné válást - mondta Kóka János pártelnök pénteken az MTI-nek.
2008. február 29. péntek 14:22 - Hírextra

A politikus közölte, hogy erről szakértői szinten egyeztetnek a Fidesszel, hiszen korábban ez a két párt állt ki a legmarkánsabban a Nabucco-projekt mellett.

Kóka János emlékeztetett arra, hogy az ellenzéki párt már készített egy tárgysorozatba vett határozati javaslatot, és az SZDSZ most azt szeretné elérni, hogy ennek alapján készüljön egy újabb, konszenzusos javaslat, amelyet a parlament hétfőn sürgősséggel tárgysorozatba vehetne.

A pártelnök elmondta, hogy hétfőn a szabad demokraták egy országgyűlési eseti bizottság felállítását is kezdeményezik. A bizottság, terveik szerint, nyomon követné a Nabucco-projekt előrehaladását, és megtestesítené a program mögött álló egységes nemzeti akaratot. A testületben a tervek szerint egyenlő arányban képviseltetnék magukat a kormánypárti és az ellenzéki képviselők.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását