Kultúra

Karikatúra-verseny

Lyukas tenyér című rajzával Bacsa Gergely nyerte a Százhalombattai Hírtükör országos karikatúra pályázatának első díját – közölte a legjobb pályamunkákból nyílt kiállításnak helyet adó Matrica Múzeum igazgatója a vasárnapi eredményhirdetést követően az MTI-vel.

Dobos Ágnes elmondta, hogy a Hírtükör harmadik alkalommal kiírt, Ez van című pályázatára az idén közel 150 rajz érkezett, több, mint tavaly. A pályázók zöme tipikusan közéleti témákból merített.

A világgazdasági válság nyomán tapasztalható megélhetési nehézségek, a politikai csatározások, illetve a kisembert érő kellemetlenségek egyaránt visszaköszönnek művekből – tette hozzá az igazgató.

A versenyben a második Kelemen István lett Mennyország című munkájával, míg a harmadik Gyöngy Kálmán Bla- bla- bla című karikatúrájával.

Az elismeréseket a 22 éves „Matrica” Múzeumban adták át a Magyar Sajtó Napja rendezvénysorozat keretein belül. A sajtónapi megemlékezést követően a pályaművekből kiállítás nyílt, melyet április 18-ig látogathat a közönség – közölte Dobos Ágnes.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.