2024. május 6. - Ivett, Frida

Végrehajtó a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Magyar Nemzeti Múzeum csak a végrehajtó fellépése nyomán, pénteken adott ki egy XVII. századi műkincset, amelyet a bíróság két éve jogerősen Sigray Antal örököseinek ítélt - közölte az örökösök ügyvédje az MTI megkeresésére.
2007. november 9. péntek 17:56 - Hírextra

A mintegy félmillió forintot érő festmény Ocskay Johannát ábrázolja, a kép alkotója ismeretlen. A Sigray-hagyatékból további 200-300 műkincset őriznek a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban, illetve a Helikon Kastélymúzeumban, összértékük nehezen felbecsülhető, de akár a 100 millió forintot is elérheti - mondta Patay Géza.

A másfél évtizedes procedúráról szólva az örökösök ügyvédje közölte: már a 1990-es évek elején felmérték és azonosították a hagyaték öt magyar múzeumban fellelhető darabjait. A Balaton Múzeum és a Szépművészeti Múzeum önként átadta az örökösöknek a kért képeket a 90-es évek közepén.
Tájékoztatása szerint öt éve kis híján sikerült megegyezni a Magyar Nemzeti Múzeummal is az ott lévő műtárgyak kiadásáról, ám ez az utolsó pillanatban meghiúsult. Ezután egy festmény ügyében próbapert indítottak az örökösök. A Fővárosi Bíróság 2005-ben jogerősen kötelezte a Magyar Nemzeti Múzeumot a kép kiadására, ám a végrehajtás különböző "mondvacsinált indokokkal" másfél évig húzódott, ezért 2007 első felében megindult a végrehajtási eljárás, ami több hónap után lezárult. Ennek eredményeként ment pénteken végrehajtó a Magyar Nemzeti Múzeumba - mondta Patay Géza.
Hozzátette: a két másik vonakodó múzeum ellen is pert indítottak, ezek az eljárások jelenleg első fokon folyamatban vannak. Amennyiben a Magyar Nemzeti Múzeum továbbra sem hajlik a megegyezésre, a Sigray-hagyaték további 25 ott őrzött képe ügyében is pert indítanak az örökösök. Abban az eljárásban már kártérítési igényt is előterjesztenek.

A család eredeti szándéka az volt, hogy a hagyaték egy részét a múzeumoknak ajándékozza, ám az utóbbi évek eseményei nyomán ez egyre kérdésesebbé vált - jegyezte meg az örökösök ügyvédje.
Patay Géza hozzáfűzte: rendkívül szomorúnak tartja, hogy egy kiemelt kulturális intézmény, amely egyébként állami szerv, nem folytat önkéntes jogkövetést, nem hajlandó a rá vonatkozó jogerős ítéletet végrehajtani. Az ügyvéd tudomása szerint az eset a magyar múzeumok körében példátlan.
Az örökösök ügyvédje szólt arról is, hogy Sigray Antalt, a felsőház elnökét a német megszállás után a mauthauseni haláltáborba hurcolták. A koncentrációs tábor megpróbáltatásait túlélte, 1947-ben külföldön hunyt el. Az Úri utcai palotában és az ivánci kastélyban őrzött több ezer műkincsből álló gyűjtemény egy részét még maga Sigray Antal helyezte letétbe a német megszállás előtt, 1943-ban. A Rákosi-korszak kezdetén megbízottja tette letétben mindazt, ami a hagyatékból megmaradt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását