2024. május 11. - Ferenc

MSZP: nincs indoka a gázáremelésnek

Az MSZP továbbra is úgy látja, hogy nincs indoka egy esetleges gázáremelésnek.
2010. március 8. hétfő 18:40 - HírExtra
Szanyi Tibor, a párt szakpolitikusa hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az MSZP nem akar szembemenni a piaccal, de egy garassal se legyen több a gáz ára, mint amennyi indokolt.

Arra a kérdésre, miként értékelik, hogy a miniszterelnök az MSZP kérése ellenére nem menesztette a Magyar Energia Hivatal elnökét, úgy válaszolt: nem zárja ki, hogy Matos Zoltán változtat eddigi magatartásán és kormányfőnek is van még ideje március 15-ig mérlegelni a döntését.

A sajtótájékoztató másik részében Nyakó István több kérdést is kapott Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel kapcsolatban, az MSZP szóvivője ezek egy részére kitérő választ adott.

Arra a kérdésre, miért nem mond le Hagyó Miklós a mentelmi jogáról, azt válaszolta, erről csak szabálysértési eljárás esetén tud lemondani. Arra a felvetésre, hogy akkor miért nem mond le képviselői mandátumáról, amit viszont megtehetne, Nyakó István úgy felelt: ez nagyjából 40 nap múlva úgyis megszűnik.

Balogh Zsolt volt megbízott BKV-vezérigazgató a Magyar Nemzetben megjelent és a hírTV-ben elmondott állításait megkérdőjelezhetőnek nevezete, mert azokat sem Hagyó Miklós, sem az érintett szakszervezetek, sem az ügyészség nem erősítette meg. "Van, aki a Magyar Nemzet hasábjain, van, aki a bíróságon védi meg magát - jegyezte meg.
Visszautasította, hogy a meg nem nevezett pártok egyike, amelynek kasszájába az interjúk szerint pénz került, az az MSZP lenne.

Nyakó István más témáról szólva kiemelte, felszólítják Orbán Viktort, hogy fejezze be a mellébeszélést a Jobbikkal kapcsolatban, és határolódjon el az alvilági figuráktól. Ezt azzal indokolta, hogy az egyik napilap mai híre szerint a Jobbik egy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt bűnözőt küldene a parlamentbe. Mint mondta: nem kizárt, hogy egy rossz forgatókönyv esetén akár már az első választási fordulóban parlamenti mandátumhoz juthat Kisgergely András, a Jobbik ózdi elnöke, az Új Magyar Gárda főkapitány-helyettese, aki büszkén vállalja, hogy az MTV-székház ostromában való részvétele miatt felfüggesztett börtönre ítélték.

A szóvivő álláspontja szerint ő az, aki miatt - egy tavalyi kutatás eredménye szerint - tízből hét magyar veszélyesnek és szélsőségesnek tartja a Jobbikot, és aki megtestesíti mindazt a durvaságot, szélsőséges, rasszista, homofób erőszakot, amelytől "mi éppen annyira undorodunk, mint Európa". Ez az ember maga a gyűlöletkeltés, a viszályszításra és a tagadásra épülő politika - hangoztatta.

Nyakó István szavai szerint a "jobbikos személyzeti politika" olyan, hogy a könnyű és súlyos testi sértés, a közokirat-hamisítás, a garázdaság, a kerítés, a csőd bűntett és a zsarolás sem gond. Példaként említette, hogy Vona Gábor pártelnököt alvilági testőrök kísérik, akik már hétszer voltak büntetve hivatalos személy ellen elkövetett erőszakért, könnyű testi sértésért.

Hangsúlyozta: Magyarország képviselete és a bűnözők pártfogása nem fér össze egymással, ezért furcsállják, hogy a Fidesznek egyetlen szava sincs az ügyről. Ezért szólítják fel a Fidesz elnökét az elhatárolódásra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását