2018. augusztus 21. - Sámuel, Hajna

Jövő csütörtökre ismét összehívja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.
2018. január 29. hétfő 16:40 - HírExtra
 
Az ellenzéki politikus hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, a bizottság napirendjén olyan kérdések szerepelnek majd, amelyek a teljes magyar közéletet érintik, segítik a tisztán látást a magyar állampolgároknak.

Kifejtette: a testület előző ülésére nem ment el Orbán Viktor miniszterelnök, hogy bemutassa bizonyítékait a "Soros-terv" létezéséről, és nem sokat tudni az 1300 Magyarországra befogadott emberről sem.

Molnár Zsolt közölte, a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén lehetősége lesz a kormányfőnek, a belügyminiszternek vagy a helyettes államtitkárnak, hogy "megvilágítsa" a titkos befogadás részleteit.

Hozzátette: nem lehet tudni arról sem, hogy az egyszerűsített honosítási eljárásban milyen visszaélések történtek.

Nem lehet tisztán látni az azeri számlák, a letelepedési kötvények és a moszkvai vízumgyár ügyében sem - sorolta a szocialista politikus.

Azt mondta, számításai szerint a Fidesz-KDNP mintegy ötvenezer embert - lassan egy csepelnyi külföldit - fogadott be valamilyen eljárás keretében Magyarországra.

Molnár Zsolt elmondta, egyeztetett a testület ellenzéki tagjaival, Mirkóczki Ádámmal (Jobbik) és Szél Bernadettel (LMP), akik támogatják e kérdések kivizsgálását.

Kitért arra, hogy írásbeli kérdéssel fordult a belügyminiszterhez az 1300 befogadott ügyében, így ha Fidesz-KDNP nem engedi megtartani az ülést, így is választ kaphatnak a kérdésekre.

Kérdésre beszámolt arról, hogy pénteken levelet írt Soros Györgynek, azt kérve tőle, adjon választ a nemzeti konzultációban megfogalmazott felvetésekre. Ahogy boszorkányok, úgy a Soros-terv sem létezik - fogalmazott, jelezve, hogy ezt a kérdést szeretné a kampány kezdetéig lezárni.

Rögzítette azt is, Németh Szilárd (Fidesz) nem dönthet arról, ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Molnár Zsolt azt mondta, amíg ő vezeti a bizottság ülését, Szél Bernadett ott lesz a teremben.

Hangsúlyozta azt is, az MSZP nem támogatja a kötelező befogadási kvótát és nem akarja a határkerítést lebontani.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását