2024. május 8. - Mihály

A burka betiltása mégsem lenne jó megoldás

A muzulmán nők viseletének számító burka és nikáb betiltása - ahelyett, hogy felszabadítaná az elnyomott nőket - feltehetően tovább súlyosbítaná a kirekesztésüket - véli az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
2010. március 8. hétfő 18:46 - HírExtra
A nemzetközi nőnap kapcsán közzétett állásfoglalásában Thomas Hammarberg leszögezte: a burkát nem szabad betiltani, és a "sokféleséget Európában meg kell védelmezni az iszlámgyűlölő reakciókkal szemben". A többnyire kék vagy barna színű burka - eredetileg az afganisztáni pastu nők viselete - tetőtől talpig fedi a testet, és a szem előtti rést is fonalrács takarja, a nikáb pedig olyan kendő, amelyet a muzulmán nők a földig érő köpenyük fölé húznak a fejükre.

A nikáb a teljes arcot eltakarja, csak a szem előtt van rajta rés.

A svéd biztos szerint a muszlim kendő betiltása kétségkívül összeegyeztethetetlen az emberi jogok európai konvenciójával.

Hammarberg szerint az európai országokban a burka és a nikáb teljes betiltását támogatóknak nem sikerült bebizonyítaniuk, hogy ezek az öltözékek így vagy úgy sértenék a demokráciát és a biztonságot, a rendet vagy az erkölcsöt. Szerinte ezek a feltételezések annál kevésbé meggyőzőek, mert a kontinensen igen csekély azoknak a nőknek a száma, akik ezeket a ruhadarabokat hordják.

"Jogosan lépünk fel határozottan azon rendszerek ellen, amelyek rákényszerítik a nőkre a muszlim fátylat. Ez egy alapvetően elnyomó és elfogadhatatlan intézkedés, de nem úgy harcolhatunk ellene, hogy betiltjuk ezen öltözékek viseletét más országokban" - fejtette ki az ET emberi jogi biztosa, aki szerint az államnak elvből tartózkodnia kellene attól, hogy törvényben szabályozza az emberek öltözködését.

Az illetékes francia parlamenti bizottság még januárban azt ajánlotta a kormánynak, hogy tiltsa be az országban a burka viselését. S az egész testet takaró női muzulmán ruhával kapcsolatos jogi rendelkezések más nyugat-európai országokban is napirenden vannak. Január végén a liberális-konzervatív dán kormány a burka és a nikáb viseletének a közterületeken való korlátozása mellett döntött, s egy minapi felmérés szerint a nyugat-európaiak jelentős többsége pártolná a burka nyilvános viselésének betiltását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását