2024. június 2. - Kármen, Anita

MSZP: rágalmazás miatt tesznek feljelentést

Rágalmazás miatt feljelentést tesz két MSZP-s képviselőjelölt: Jeszenszki András és Kispál Tibor a személyét érintő, szórólapokon terjesztett hamis állítás miatt fordul bírósághoz.
2010. február 7. vasárnap 14:44 - HírExtra
A szóvivő közlése szerint a szórólapokon az jelent meg, hogy a képviselőjelöltek együtt szavaztak Gyurcsány Ferenccel, pedig a jelöltek akkor nem is voltak képviselők. Budai Bernadett úgy látja, hogy a Fidesz "hazug, rágalomkampánya" olyan hangulatot gerjeszt, amelyben "a szocialista politikusok éles lőszert, fehér port kaphatnak". A feljelentéseken túl a párt az Országos Választási Bizottságot (OVB) is megkeresi az eset miatt - tette hozzá.
Jeszenszki András, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, úgy tudja, hogy a Fidesz megbízásából mind a 176 MSZP-s képviselőjelöltről készült olyan szórólap, amelyen Gyurcsány Ferenccel szerepel.

Mint hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc idején nem volt képviselő, de még támogató nyilatkozatot sem tett soha.

Kispál Tibor, az MSZP budapesti 9. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta, hogy Erzsébetvárost elárasztották a szórólapok, amelyekből az derült ki, hogy ő és Gyurcsány Ferenc közösen tették tönkre az országot.
A jelölt szerint viszont ez nem igaz, hiszen nem volt képviselő Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt.

Kispál Tibor szerint a Fidesz az országgyűlési választások előtt kerüli a szakmai vitákat, s inkább "újra a politika kriminalizálásába fogott".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását