2024. március 29. - Auguszta

Olimpiai bajnokok tiltakoznak az áttervezés ellen

Olimpiai bajnok vízilabdázók tiltakoznak a Komjádi Uszoda tervezett átnevezése ellen. Egy civil kezdeményezés nyomán a létesítmény a december 5-én elhunyt Markovits Kálmán nevét is felvenné.
2010. február 1. hétfő 15:07 - HírExtra
Az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Dömötör Zoltán által jegyzett hétfői közlemény - amely a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján is olvasható - kitér arra, hogy kézenfekvő lenne, ha a Bp. Spartacus Kőér utcai uszodáját neveznék el Markovits Kálmánról - mivel a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó sportpályafutása befejezése után egy ideig ennek az egyesületnek az elnöke volt -, továbbá arra, hogy "emlékét a róla később elnevezendő iskolák is méltón őrizhetnék".

A megfogalmazók leszögezik: "A tervezett dupla névadás Komjádi Béla emlékét sérti. Ezt a kettős elnevezést mi, olimpiai bajnok magyar vízilabdázók nem tudjuk elfogadni, ez ellen határozottan tiltakozunk."

A tiltakozók emlékeztetnek a magyar vízilabdasport világelsőségét megalapozó, fiatalon, 41 éves korában elhunyt Komjádi Béla nagyságára, arra, hogy "nem csak hivatást teljesített, és dicsőséget szerzett a magyar nemzetnek eredményes munkálkodásával, hanem például szolgált a magyar ifjúságnak, hogy a sportszeretet mellett hogyan kell igazán a magyar nemzetért küzdeni, és egy életet feláldozni".

"Úgy tűnik azonban, hogy azok, akik azt tervezik, hogy a Komjádi uszoda kettős nevet kapjon, nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, tájékozottsággal, nincsenek tisztában azzal, hogy Komjádi Béla milyen meghatározó szerepet töltött be a magyar vízilabda sportban. Nélküle a magyar válogatott aligha nyert volna kilenc olimpiai bajnokságot, aratott volna számtalan sikert" - folytatódik a közlemény.

A névváltoztatásban illetékes Önkormányzati Minisztérium a civil kezdeményezés nyomán az uszoda kezelőjéhez, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézethez (NUSI) fordult, amely a vízilabda- és úszószövetségtől kér ajánlást. Török Ottó, a NUSI főigazgatója később nyilatkozik az ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását