2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Autósüldözés határokon át

Gyorshajtás és más bűncselekmények gyanúja miatt próbáltak megállítani egy magyar rendszámú személygépkocsit szombaton este Graz környékén az osztrák rendőrök.
2010. január 31. vasárnap 17:39 - HírExtra
A járművezető nem állt meg az osztrák rendőrök jelzésére, akik a határig többször is megpróbálták feltartóztatni a járművet, végül üldözés közben Rábafüzesnél a menekülők és az őket követő rendőrök is átlépték az államhatárt - mondta.

Az osztrákok jelzésére természetesen a magyar rendőrök is bekapcsolódtak az üldözésbe és Körmend térségében sikerült megállítani az autót, amelyben két Veszprém megyei férfi utazott - fűzte hozzá az alezredes.

Szalai Ferenc elmondta: az osztrák és a magyar hatóságok is eljárást indítottak az ügyben.
Az APA osztrák hírügynökség úgy tudja, hogy a 24 éves férfi és a 16 éves fiú Grazban "besurranó tolvajként" egy arany karkötőt tulajdonított el.

Az MTI információja szerint Graz környékén több betöréses lopás történt az utóbbi időben, az osztrák rendőrök fokozottan figyelték a területet, ezért akarták megállítani és ellenőrizni a magyar rendszámú gépkocsiban utazókat is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását