2024. május 11. - Ferenc

Izrael cáfol

Az izraeli kormány pénteken cáfoló tartalmú választ adott az ENSZ-nek az úgynevezett Goldstone-jelentésre, amely szerint Izrael is követett el háborús bűnöket egy évvel ezelőtti gázai övezeti offenzívája során.
2010. január 29. péntek 21:20 - HírExtra
Tartalmát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de egy kormányzati forrás szerint a dokumentum tagadja, hogy az izraeli katonák szándékosan civileket öltek volna meg, s azt állítja, hogy hadsereg a nemzetközi jognak megfelelően működött. A háborús ellenfél, a Hamász radikális palesztin szervezet szerdán szintén azt jelentette be, hogy sem saját emberei, sem a vele szövetséges fegyveres csoportok nem követtek el háborús bűncselekményeket.

Független vizsgálatot egyik fél sem végeztetett el, noha az ENSZ-közgyűlés erre szólította fel őket. "Az izraeli kormány átadta a jelentését a hadműveletet illető összes vizsgálatról. Úgy vélem, ez a jelentés ismét bebizonyítja, hogy a cahal (az izraeli hadsereg) a legkomolyabb és legfelelősebb hadsereg, amely a legmagasabb erkölcsi szinten tevékenykedik" - jelentette ki Ehud Barak védelmi miniszter egy közlemény szerint.

A miniszter szerint a Richard Goldstone bíró vezette ENSZ-vizsgálóbizottság jelentése "torz, hamis és felelőtlen". Kijelentette: "az izraeli hadsereg minden harcba küldött katonájának és tisztjének tudnia kell, hogy az állam velük lesz a következő napon is".

Az izraeli főállamügyész közlése szerint a hadsereg egy részletesebb dokumentációt is készít, amelyben pontról pontra meg fogja cáfolni a Goldstone-bizottság elmarasztaló állításait.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását