2024. június 17. - Laura, Alida

Gyilkolják az egyetemistákat?

Az orosz belügyminisztérium gazdaságbiztonsági osztálya sürgős felvilágosító kampányt kezdett a fővárosi egyetemeken, a legutóbbi időben ugyanis már hat fiatalembert gyilkoltak meg bűnözői szervezetek, miután előzőleg fantomcégek alapításával bízták meg őket, s e cégekben súlyos milliárdokat forgattak meg vagy utaltak át külföldre.
2009. november 17. kedd 19:40 - HírExtra
Az egyik ilyen ifjú "vezérigazgató" nevére a Bauman egyetemen elhangzott első előadás szerint 36 cég volt bejegyezve, s ezeken át a bűnözők alig néhány hónap alatt nem kevesebb, mint 16 milliárd rubel (100 milliárd forint) készpénzt vettek fel.

Az egyetemistáknak, akiknek mindig jól jön egy kis mellékes jövedelem, a cégalapító papírok aláírásáért általában 5000 rubelt - mintegy 30 ezer forintot - fizetnek, s részesedést ígérnek a forgalomból. Az utóbbi azonban rendszerint elmarad, s aki kap havi pár ezer rubelt minden cég után, még úgy érezheti, hogy jól járt.

Elsősorban vidékről érkezett fiatalokat keresnek, mert őket nehezebb megtalálni a nyomozóknak, s jó, ha az illető például bölcsész, mert akkor feltételezhető, hogy nem nagyon ért a számviteli trükkökhöz.

Az Oroszországban egynaposnak vagy kérésznek nevezett cégek alapításával legális vállalatok foglalkoznak, ezek környékezik meg az egyetemistákat.

Amikor aztán az adóhivatal, vagy a bank felfigyel a kérészcégekre, a diákokat felbérlő valódi alapítók nagyon gyorsan eltűnnek, s ez a jobbik eset, mivel nem ritkán maguk a diák-vezérigazgatók tűnnek el nyomtalanul. A legutóbbi időkben hat egyetemistát gyilkoltak meg ilyen okokból, s többeket csak az utolsó pillanatban sikerült megmenteni a rendőröknek.

Ráadásul a gyanútlan egyetemisták részvételükkel maguk is bűncselekményt követnek el, s ha együttműködnek a rendőrséggel, a tényleges börtönbüntetést még elkerülhetik, de majdani karrierjüknek az ügy így is sokat árt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását