2024. május 6. - Ivett, Frida

A MÖSZ felzárkóztatási programot indít az MVM támogatásával

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) januártól három városban "Vedd fel a kesztyűt" mottóval felzárkóztatási programot indít hátrányos helyzetű, általános iskolás korú fiatalok számára - jelentette be csütörtökön Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke Kecskeméten.
2010. január 28. csütörtök 15:06 - HírExtra
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a MÖSZ a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) segítségével tudja beindítani a szövetség által kidolgozott szakmai programot Kecskeméten, Pécsett és Salgótarjánban. A cég húszmillió forinttal szponzorálta a programot.

Csötönyi Sándor hangsúlyozta, hogy az ökölvívás önfegyelemre, sportszerűségre, a másik fél tiszteletére nevel, s a komplex szakmai programot megvalósító nevelő munka utat mutat majd a hátrányos helyzetű fiataloknak, sportolási, ezáltal kitörési lehetőséget adva számukra.

A kezdeményezés szakmai felügyeletét Kovács István amatőr és profi világbajnok, olimpiai aranyérmes bokszoló látja el, és támogatja Erdei Zsolt veretlen profi ökölvívó, korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok. Utóbbi a sajtótájékoztatót követően az első edzést is megtartotta a fiatal ökölvívóknak.

Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója a sajtóeseményen jelezte, a vállalat támogatási elveinek alapja, hogy esélyt teremtsen a jövő nemzedékei számára, s ebbe tökéletesen illik a most meghirdetett program.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását