2024. június 2. - Kármen, Anita

Medvegyev: az új START-szerződés 95 százalékban kész van

Az orosz elnök szerint a moszkvai és a washingtoni szakértők már csaknem kidolgozták az új START-szerződést, a dokumentum 95 százalékával már elkészültek.
2010. január 24. vasárnap 20:57 - HírExtra
Dmitrij Medvegyev Krasznaja Poljanában (Dél-Oroszország) úgy fogalmazott, hogy "a tárgyalások rendben folynak, a kérdések 95 százalékát egyeztették". Felhívta a figyelmet arra, hogy Barack Obama elnökkel együtt világosan kijelölték a határokat, azt, hogy hogy ki miben engedhet.

"Azt hittem, hogy hosszabb ideig fogunk egyezkedni, de fél év alatt megalkottuk az egyezmény magvát" - mondta az orosz elnök. Hangsúlyozta derűlátását az új egyezmény létrejöttét illetően.

Dmitrij Medvegyev szerint az orosz fél a tárgyalások során mindenképpen felveti az amerikai rakétavédelmi rendszer létrehozásának kérdését. "Csalárd dolog lenne beszélni a hadászati nukleáris erőkről, kihagyva a rakétavédelmet" - mondta Medvegyev, s megjegyezte, hogy az atomtöltetű rakéták felbocsátása maga után vonja az ellenrakéták felbocsátását.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábban azt mondta, hogy a START-szerződésről szóló tárgyalások február elején folytatódnak, s a fennmaradó kérdéseket gyorsan rendezik.

Az 1991-ben aláírt START-1 szerződés hatálya december 5-én járt le. A felek az egyezmény lejártakor közölték, hogy érvényben lévőnek tekintik mindaddig, amíg alá nem írják, illetve amíg nem ratifikálják a fegyverkészletek további csökkentéséről szóló megállapodást. Az új START-szerződés a hordozóeszközök és a nukleáris robbanótöltetek számának további csökkentését irányozza majd elő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását