2024. május 6. - Ivett, Frida

Francia-magyar paktum

Valódi tervezést és érdemi együttműködést kell kialakítani az európai védelmi politika érdekében az Európai Unión belül - mondta hétfőn Szekeres Imre honvédelmi miniszter Párizsban francia kollegájával történt megbeszélése után.
2010. január 18. hétfő 20:45 - HírExtra
Hervé Morin és Szekeres Imre egyebek mellett az európai védelmi politikának a 2011-es uniós magyar elnökséget érintő kérdéseiről egyeztetett, és megállapodott arról, hogy védelmi kérdésekben Magyarország Franciaország bevonásával folytatja a felkészülést az uniós elnökségre. Franciaország ugyanis 2008 második felében töltötte be az EU soros elnöki posztját, s tapasztalatait szívesen átadja.

A honvédelmi miniszter szerint "rendkívül sok vita övezi" a közös védelmi politika kérdéskörét, miután Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselőjének nyilatkozatai a francia álláspont mellett eltérnek az uniós elnökségre együtt készülő spanyol-belga-magyar trió véleményétől is. A brit biztos múlt heti meghallgatásán azt hangoztatta, hogy nem látja indokoltnak egy erős tervező és szerkezetileg is megjelenő védelmi politika létrehozását.

A honvédelmi miniszter úgy vélte, hogy a Lisszaboni Szerződés életbe lépését követően egy évvel - éppen a magyar elnökség idejére - fog kialakulni, hogyan működik az Európai Unió, s ez külön kihívást fog jelenteni hazánk számára a közös kül- és védelmi politika területén, például a NATO és az EU viszonyát és munkamegosztását érintő érdemi kérdésekben.

A két miniszter megbeszélésén a balkáni kérdések is szóba kerültek. Annak ellenére, hogy a francia haderők kivonultak Bosznia-Hercegovinából, ahol Magyarország három más nemzet mellett továbbra is részt vesz az uniós békefenntartásban, Morin jelezte: Párizs továbbra is együtt kíván működni az igazságügyi, rendészeti és belbiztonsági kérdésekben azért, hogy működőképes állam jöjjön létre a balkáni országban.

Az afganisztáni csapaterősítést illetően a két ország álláspontja eltér: az amerikai kérést illetően a végső szót várhatóan jövő héten mondja ki Nicolas Sarkozy államfő, de Morin előzetesen arról tájékoztatta magyar kollegáját, hogy Párizs továbbra sem kívánja növelni katonái számát az ázsiai országban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását