2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A fiatalkori drogfogyasztás skizofréniát idézhet elő

Németországi tapasztalatok szerint egyre több gyermek és fiatal betegszik meg pszichésen: a skizofrénia például mind nagyobb arányban érint 19 év alatti fiatalokat.
2010. január 8. péntek 13:50 - HírExtra
Ráadásul emelkedik a súlyos esetek száma is.

A jelenség okairól beszélt a németországi hofheimi Vitos Klinika igazgatója a Die Welt című lapnak (www.welt.de). Véleménye szerint többek között a tetemesen megnövekedett hasisfogyasztás okolható pszichés megbetegedések terjedéséért. Közölte, hogy a marihána (kannabisz) élvezése gyakoribb a fiatalok körében, mint az alkoholizálás.

Azonban a rendszeres korai alkoholfogyasztás is nyomokat hagy a gyermeki agyban.
A megbetegedések további oka a családok helyzete. Manapság sok szülő egyre kevésbé képes felismerni a gyermek problémáit, pláne segíteni azok megoldásában. A pszichikai rendellenességek gyakorisága a szociális helyzettől is függ, a gyerekek számával pedig emelkedik - fejtette ki a gyermekpszichológus. A szegényebb rétegek érintettebbek.

A szülőknek reagálniuk kellene, ha a gyerek iskolai nehézségekkel küzd, és visszavonul a családi élettől. Meyer azt tanácsolja, hogy ilyenkor mindenféleképpen le kell ülni beszélgetni a gyermekkel. Tapasztalata szerint gyakran hiányzik az a lépés, és a szülők sok mindennel fordulnak szakemberhez, amit pedig családon belül is el lehetne intézni.

A németországi gyermekek és fiatalok tíz-húsz százalékánál keletkezik 18 éves korig "gyermekpszichiátriai zavar". Csupán egy ötödük részesül kezelésben, és közülük is csak minden második megfelelő módon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását