2024. május 10. - Ármin, Pálma

MDF: Sólyom hívja össze a nemzeti csúcsot!

A nemzeti csúcs összehívását kéri a köztársasági elnöktől a Magyar Demokrata Fórum (MDF).
2010. január 4. hétfő 12:35 - HírExtra
Dávid Ibolya MDF-elnök az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy pártja december elején fordult Bajnai Gordonhoz a nemzeti csúcs kapcsán. A kormányfő MTI-nek adott interjújából kiderült: a miniszterelnök egyetért ugyan a tanácskozási fórum összehívásának szükségességével, ám szerinte azt Sólyom László államfőnek kellene összehívnia.

A pártelnök utalt arra, hogy 2008 őszén az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc kezdeményezte a nemzeti csúcs összehívását.

"Sajnáljuk, ha Bajnai Gordon az országot kormányzó kabinet első embereként elzárkózik ettől a feladattól, ugyanakkor örülünk, hogy az MDF kezdeményezésének szükségességével egyetért" - fogalmazott Dávid Ibolya.

Szerinte a nemzeti csúcs összehívása kapcsán megszületett az egyetértés: azt mind kormányfői, mind ellenzéki oldalról támogatás övezi. "A közös szándék ismeretében arra kérjük tisztelettel Sólyom László köztársasági elnök urat, hogy hívja össze a Nemzeti Csúcsot" - olvasható a közleményben.

Dávid Ibolya hozzátette: ahogyan azt már december elején, a költségvetés elfogadását követően jelezték, 2010-ben új fejezet kezdődik Magyarország életében, és nem csak az új büdzsé miatt.

Az újabb választási kampány ugyanis már nemcsak közeleg, hanem el is indult, s az veszélyes irányba terelheti a politikát és az országot - értékelt a pártelnök.
Hozzátette: az MDF egy hónapja sürgeti, hogy a politikusok, a munkavállalók és a munkaadók, a gazdasági és pénzügyi élet meghatározó személyiségei üljenek le egy asztalhoz, "mert meg kell állapodniuk a feleknek abban: az ország nehéz gazdasági helyzetének ismeretében senki nem kezd újabb ígéretlicitbe, a választókat félrevezető kampányba; közös nevezőre kell jutnunk a felemelkedést megalapozó sarokpontokban, mert a több munkahelyhez, a szociális biztonsághoz, a növekvő gazdasághoz elengedhetetlen, hogy az államháztartás méretét 8-10 százalékponttal, a bruttó hazai termék 50 százalékáról annak 40-42 százalékára csökkentsük".

Az MDF szerint egy ország pénzügyei minden itt élő állampolgárra tartoznak. Bíznak abban, hogy a közös szándékkal Sólyom László is egyetért, s a miniszterelnök, valamint az ellenzék együttes kérésének megfelelően mielőbb összehívja a nemzeti csúcsot - zárul a közlemény.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását