Kultúra
„Magabiztosabban érzem magam a világban”
Siménfalvy Ágota hazánk egyik legnépszerűbb musicalénekese. A zenés színpad után a tévé képernyőjét is meghódító színésznővel többek között asztrológiáról, éneklésről és a karácsonyról beszélgettünk.
Jól látom, hogy az Ön életében a gyermekeknek való éneklés, szereplés egy különösen fontos dolog?
Az az igazság, hogy ezt nem is lehet különválasztani a színpadi léttől. Kevés darab kivételével – mondjuk a főiskolai, kisebb helyzetgyakorlatokat – mindig jelen vannak a gyerekek és ezek a témák. Úgyhogy az ember nem is tud úgy dönteni, hogy gyerekeknek énekel, vagy gyerekeknek játszik, mert valójában mindig gyerekek, tinédzsereknek, fiataloknak énekel. És ilyen szempontból amennyire fontos az, hogy színpadon vagyok, ugyanannyira fontos számomra, hogy a gyerekekkel és a gyerekeknek énekelek. A zenés műfajban játszom főként, és azért a zene, a dalok és az az érzelmi töltet, ami a zenés színház sajátja különösképpen a gyermeki lelket célozza meg.
A gyermeki lélek pedig még nagyon távol áll attól a merevségtől, ami az idő múlásával egyre inkább sajátunk lesz. Hogy viselkedni, szelektálni kell tudni, tudnunk kell, hogy mit illik és mit nem, hogy nem szabad szélsőségesen reagálni, mert mégiscsak felnőttek vagyunk. A gyermekekben nincs meg ez a gát. Rögtön jön az ijedtség, a félelem, a nemtetszés, az öröm, és nem is tartják vissza ennek a megnyilvánulásait. Ha nevetni akarnak, akkor kacagnak. Van úgy, hogy szinte megáll az előadás, mert egy-egy mondatot annyira viccesnek találnak.
Ilyenkor nagyon sokszor mi sem bírjuk visszatartani a nevetést. Az a leglenyűgözőbb, hogy amennyire őszinte mondjuk egy kacaj, annyira őszinte tőlük, ha egy negatív szereplőre ők dühösek. Ezektől az ember lelkileg felszabadul, ilyenkor érzi azt, hogy mennyire képes beletalálni a gyermeki szívekbe minden egyes kimondott mondat. A felnőttek szívébe is beletalál, csak ők már megtanulnak uralkodni ezen.
Melyik a kedvenc hazai, illetve kedvenc külföldi musicalje?
Ez nagyon nehéz kérdés, mert rengeteg kedvenc van, és mindig az aktuálisak. Nekem most a Mamma mia! áll nagyon közel a szívemhez, énekeljük is Janza Kata kolléganőmmel – ha nem is magát a musicalt, de az Abba-slágereket. A magyar mesék közül rengeteget szeretek. Ha musicalt kell említenem, akkor a Padlás a nagy kedvenc. Nem is véletlen, hogy az Örökké szépek a címadó dala a most megjelent lemezünknek: zeneileg is, szövegileg is egy nagyon komoly üzenetnek gondoljuk.
Van-e énekesi példaképe?
Most néztem meg a Michael Jackson életének utolsó hónapjairól készült dokumentumfilmet, az például lenyűgözött. Nagyon megérintette a szívemet, ahogyan inspirálja a környezetét: ahogy céltudatos, öntudatos, de ugyanakkor nagyon kedves és gyengéd, és ahogy az egész próbaidőszakot egy szeretettel teli, igazi öröm járja át, nem pedig egy kínlódós munka. Ez a film az ő általa alkalmazott munkamódszert mutatja be – mindenkinek tudom ajánlani, ezt valahogy így kell csinálni.
Mondhatjuk, hogy Ön nagyon sokat dolgozik, szerepel. Hogyan tartja fitten magát?
Van két cicám, akik a lelkemhez nagyon közel állnak. Három éve vannak velem, három évesek mindketten, mindenképpen kikapcsolódást jelentenek az életemben. Rajtuk kívül természetesen a családommal töltöm az időmet, és van egy hobbiszerű dolog, amit most űzök, az asztrológia. Nagyon szeretem, és szerintem rendkívül közel áll a színészethez. Ugyanolyan lélektani dolgokat boncol, amiket az ember a szerepein keresztül is megél. Én mindig mozgásban vagyok. Amikor az asztrológiával foglalkozom, az egy olyan nyugodt pillanat, amikor el tudok merülni életem lélektani részében. Próbálom megfejteni, irányítani, próbálok rájönni a kulcsra, a titokra, hogy hogyan lehet ezt harmonikusabban csinálni.
@@
Hogyan jött ez a spirituális érdeklődés, milyen szinten van jelen az életében?
Egy szomorú esemény kapcsán indultam el ezen az úton. Édesapám, aki nagyon közel állt a szívemhez 2005-ben meghalt. Ő maga is színész volt, ő indított el a pályán, és túl az apai kapcsolaton a mentorom is volt. Hatalmas törés volt az életemben, mikor elveszítettem, ki is billent a lábam alól a talaj.
Ennek kapcsán kezdtem el keresni, kutatni, hogy hogyan is vannak ezek a dolgok. Annyira intenzíven éreztem a jelenlétét, hogy tudtam, itt valami többről lehet szó, mint egyszerűen a test haláláról. Lélekben, szellemben a mai napig magam mellett érzem őt, a segítségét, a tanácsait. És mikor „szakosodni” kezdtem a sok információ, anyag között akkor az asztrológiánál kötöttem ki, mert ezt tényleg egy elméleti és gyakorlati segítségnek érzem az életemben. Nagyon jó tanáraim vannak, mindenféle problémával – párkapcsolat, karrier, életszakaszok vagy életfeladat – fordulhatok hozzájuk. Magabiztosabban érzem magam a világban, most már tudom, mi az utam, mi a célom, mi felé megyek. Sokszor éreztem addig azt, hogy ellene megyek a saját sorsomnak.
Jelenleg zajlik Koppenhágában a klímakonferencia. Van konkrét véleménye a környezetszennyezésről, a Föld megóvásáról?
Hajjaj, de még mennyire! Michael Jackson ebből a szempontból is nagyon megérintett, ő anyagilag is megtehette, hogy támogatja ezt a dolgot. Alapvetően mindannyian érezzük, hogy változások vannak. Nagyon hirtelen változások nagyon rövid idő alatt zajlanak le akár a Föld, akár a magánéletünk vagy a gazdaság életében.
Igaz, hogy nem tudjuk például 6. kerületi lakosként megóvni a tengerek tisztaságát, de ha a maga háza táján picit odafigyel mindenki, és megpróbál kevesebb feszültségben élni vagy olyan energiát teremteni maga körül, ami nem rombol, hanem inkább épít, akkor biztos, hogy bár apró léptékekkel, de mindannyian egyenként hozzá tudunk járulni.
Tisztítsuk magunk körül, amit lehet: szellemileg, lelkileg és fizikailag is. Nagyon sok pici lépéssel tehetünk ezért, melyek ha összeadódnak, az a Föld megmentésének egyik módja lehet. Szóval ne legyintsünk erre a témára csak azért, mert egy nagy, átfogó dolog.
Hogyan fogja tölteni a karácsonyt?
A Budapesti Operettszínházban a Szentestét kivéve minden este és délelőtt előadások vannak. A Szépség és a Szörnyeteget játsszuk, illetve az Ibusár című előadás megy a kisszínpadon, ami egy különleges, alternatív előadása az Operettnek. Úgyhogy a karácsony előtt és után teljesen munkával telik, de ez mindig így szokott lenni ünnepek táján.
A Szentestét biztos, hogy szűk családi körben, édesanyámmal kettesben fogjuk tölteni. Mindenféle ház körüli munkát, főzést, fadíszítést ő kezd el, és aztán én segédkezek neki aznap. Ez az ünnep mindig nagyon intim, szűk családi körben zajlik. Természetesen emlékezünk apukámra is. Úgyhogy félig-meddig szomorú, ugyanakkor nagyon-nagyon mélyen lelki ünnep számunkra a karácsony.
Siménfalvy Ágota hat éves kora óta tagja a Magyar Rádió Gyermekkórusának. Nyolc éves korátólIgaz Lucy tanodájában táncolt, ahol balett, dzsesszbalett, stepp, illetve színpadi tánc képzést kapott. Ezután a Lakner Lívia által vezetett Guttenberg Gyermekszínházba került; itt három évig szerepelt gyerekdarabokban.
Középiskolai tanulmányait a Városmajori Gimnáziumban végezte 1990-1994 között. 1994-1995 között a Pinceszínház tagja volt. 1995-1997 között az Operettszínház Stúdió és Atlantisz Mozgásstúdió tagja volt. 1997-2001 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakát.
Az egyetem után a Budapesti Operettszínházba szerződött, amelynek azóta is tagja.
Fotók: www.simenfalvyagota.hu