2024. április 20. - Tivadar

Italritkaságait bocsátja kalapács alá

A nagy múltú párizsi La Tour d'Argent étterem hétfőtől borospincéjének kincseiből 18 ezer palack ritkaságot bocsát kalapács alá.
2009. december 7. hétfő 22:43 - HírExtra
Ez az első alkalom az étterem 427 éves történetében, hogy a generációk alatt összegyűlt válogatott borait, pezsgőit és tömény italait a gyűjtők rendelkezésére bocsátja.
"Lesznek, akik gyűjteményük számára vásárolnak, ám remélem, hogy akadnak majd, akik élvezni is akarják, és elfogyasztják a nedűket" - mondta David Ridgvay, aki közel harminc éve az étterem italos főpincére.

A Szajna partján álló patinás étteremből remek kilátás kínálkozik a Notre Dame székesegyházra. Az épület azonban felújításra szorul, pincéjébe új borokat is vásárolna, ezért rendezik meg a kétnapos aukciót, amelyből legalább egymillió eurós (270 millió forint) bevételre számítanak.

Ez persze csupán becslés, mivel néhány palack olyan rendkívüli ritkaság, hogy még a szakértők sem tudják, mit is érhetnek.

A legidősebb borok között szerepel három palack 1788-ból származó Clos du Griffer konyak, amelynek kikiáltási árát egyenként 2500 euróban (675 ezer forint) állapították meg. De a kínálatba jóval fiatalabb borok is kerültek, amelyekre már tíz eurótól lehet licitálni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását