2024. április 18. - Andrea, Ilma

Nem élték túl a műtétet a pozsonyi sziámi ikrek

Nem élték túl a pénteki műtétet, a szétválasztási kísérletet az egy nappal korábban született szlovákiai sziámi ikrek - közölte Dana Kamenická, a pozsonyi egyetemi gyermekkórház szóvivője.
2009. december 5. szombat 13:36 - HírExtra
Az orvosok mintegy hat órán át harcoltak az újszülöttek életéért, de egyiküket sem tudták megmenteni. Az azonnali műtétre azért volt szükség, mert az egyik kisfiú állapota a belek eldugulása miatt nagyon súlyossá vált. A gyerekek testük elülső részén voltak összenőve. Egyikük szívproblémával született, míg a másik esetében úgynevezett vízfejűséget állapítottak meg az orvosok. A két újszülöttnek közös volt a mája.

Szlovákiában a mostani esetet megelőzően 2007 áprilisában születtek sziámi ikrek. A két kisfiú mellkasuk alsó részén és hasuk tájékán volt összenőve. A sziámi ikreket szeptemberben ugyan sikerült szétválasztani, de mind a két gyerek röviddel utána meghalt, mert egyes szerveik nem működtek megfelelően.

Idén januárban viszont már kilencedik születésnapját ünnepelte a rozsnyói járásban fekvő Várhosszúréten (Krásnohorská Dlhá Lúka) egy ikerpár. A két kislányt 2000-ben sikeres műtéttel választották szét.

Az utóbbi több mint három évtizedben négy sziámi ikerpár született Szlovákiában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását