2024. június 17. - Laura, Alida

Aggodalomra semmi ok: Bajnai nem nullázza le a kasszát

Miért különített el a kormány a 2010-es költségvetésben több mint kétszáz milliárdot különféle tartalékok címén? Összefüggésben van ez a jövő tavaszi választásokkal? Az összeg nagyobb, mint amekkora elvonást a közlekedés és az önkormányzatok együttesen elszenvednek.
2009. december 1. kedd 16:59 - Nagy András
Oszkó Péter pénzügyminiszter a tegnap este elfogadott költségvetés utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, a büdzsé segíti Magyarországot, hogy továbbra is a „stabilizáció oázisa” maradjon.

Oszkó a költségvetés sarokszámai közül elsőként az államháztartási hiányt emelte ki, amelyről azt mondta, a kormány a deficitet ebben a nehéz helyzetben is a maastrichti kritérium közelében (3,8 százalékon) tartja. Ezt a pályát Oszkó szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU is megerősítette.

Alaposan bespájzoló kormány

A pénzügyminiszter a jövő évi hiánycél említése után rögtön a költségvetés „nagyon jelentős” tartalékáról kezdett beszélni, ami jelzi, hogy a kormány a büdzsé egyik legnagyobb teljesítményének a korábbiaknál jóval magasabb pótkeret biztosítását tartja.

Oszkó Péter emlékeztetett rá, hogy idén, mikor egy „nagyon komoly”, 7,6 százalékos recesszió miatt óriási bevételektől esett el az állam, mintegy 30 milliárdnyi tartalékból igyekezett a kormány kiegyensúlyozni a költségvetést. Ezzel szemben jövőre, mikor már egyébként is csak 0,6 százalék lesz a visszaesés, 206 milliárdnyi tartalék áll majd rendelkezésre.

Ez jó 170 milliárddal több, mint amit idén ténylegesen felhasználtunk. A pénzügyér jelezte, hogy éppen ezért egy igen komoly biztonságot adó költségvetést fogadott el a Parlament hétfőn este.

Borítékolható találat

De mi alapján kalkulált a Pénzügyminisztérium (PM) éppen 206 milliárd forinttal és egyáltalán: mire lehet majd felhasználni azt az összeget, amely nagyobb, mint amekkora elvonást az önkormányzati szféra és a közösségi közlekedés 2010-ben együttesen elszenved?

A kérdések már csak azért sem elhanyagolhatók, mert borítékolható, hogy az ellenzék rövidesen „megtalálja” a kormányt, mondván, azért különített el ekkora összeget tartalék címkével ellátva a jövő évi büdzsében, hogy a választások előtt legyen miből osztogatnia.

Azonban gyorsan kiderült: sok egyéb mellett a 206 milliárdos tartalék elköltésében sincs túl nagy mozgástere a kormánynak. Mint azt Pikler Ferenc, a PM sajtófőnöke a HírExtrának elmondta, a 2010-es büdzsé 206 milliárdos tartaléka három tartaléktípusból tevődik össze.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását