2024. június 17. - Laura, Alida

Szurkolói rendbontás a Ferencváros-Diósgyőr meccsen

Két rendőr könnyebben megsérült szombaton a Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó Soproni Liga-mérkőzés idején történt szurkoló rendbontás idején - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya.
2009. november 1. vasárnap 06:10 - HírExtra
A közlemény szerint a rendőri intézkedések során a BRFK munkatársai egy férfit garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el - akiről kiderült, hogy körözték is -, továbbá egy főt azért állítottak elő, mert nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni.

A rendezvényt biztosító rendőrök közül ketten sérültek meg könnyebben, feléjük egy-egy üveget dobtak. A szurkolók egy rendőrségi kisbuszt is megrongáltak - közölte a BRFK.
Sulyok Gergely játékvezető a 64. percben félbeszakította a mérkőzést, miután a ferencvárosi szurkolók egy csoportja - a DVTK 3-1-es vezetésénél - megpróbált bemászni a pályára, illetve átjutni a diósgyőri szektorba. A rohamrendőrök felsorakozása nyomán valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, ugyanakkor a lelátón felgyújtottak néhány széket, pirotechnikai eszközök és székdarabok repültek a gyepre.

Csaknem negyedóra várakozás után folytatódott a játék, de pár pillanattal később, amikor petárdák hullottak a pályára, a bíró lefújta a találkozót.

A BRFK tájékoztatója szerint az Üllői úti stadion környékén 20 óra 25 perc körül állt helyre a rend. A diósgyőri szurkolók nem sokkal 22 óra után rendőri biztosítás mellet indultak haza Budapestről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását