2024. május 7. - Gizella

Madonna - a pokoli szomszéd

Madonna próbateremmé alakította volna 4 millió fontos lakását? Egy ingerült szomszéd szerint igen, akit már olyannyira zavar a zajos popsztár, hogy végül feljelentette a ház vezetésénél.
2009. október 19. hétfő 16:29 - Forró János
A pop koronázatlan királynője új titulussal lett gazdagabb egy szomszédja jóvoltából. „A pokoli szomszéd” azzal érdemelte ki e rangot a fölötte lakó szemében, hogy négymillió fontba kerülő New York-i lakását egy próbastúdióvá alakította. „Harsogó zene, dübörgő és rázkódó falak”, minden egyes nap három órán át – panaszkodott a szomszéd.

Az ötvenegy éves szupersztár felett lakó Karen George „indokolatlanul hangos, erősített zenére” és a falakon, a mennyezeten és a radiátorokon át beszüremlő rengésekre panaszkodik. A kikészült szomszéd annyira megelégelte a dolgot, hogy pénteken feljelentette a dívát a ház vezetésénél.

„Madonna és egy vagy több meghívott vendége folyamatosan táncolnak és edzenek… indokolatlanul hangos, felerősített zenére, ami zajos, és a falakon, a mennyezeten, a radiátoron át beszüremlő rengéseket okoz.” – áll a feljelentésben, ami ekképp folytatódik – „Ms. George rá van kényszerítve, hogy minden egyes nap körülbelül másféltől három órán át elviselje a harsogó zenét, a dübörgő, rázkódó falakat.”

A bérház vezetői már kilakoltatással fenyegetik Madonnát, amennyiben az énekesnő nem csavarja lejjebb a hangerőt.

A panaszok egy évvel korábban kezdődtek, mikor Madonna legutóbbi világturnéjára készült. A ház vezetése arra kérte a sztárt, hogy készítse el próbanaplóját, így a többi lakos előzetesen értesülhetne azok időpontjáról.

Forrás: Daily Mail
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását