2024. április 18. - Andrea, Ilma

DráMa fesztivál

Még csütörtökig Székelyudvarhelyre figyel a színházkedvelő közönség, a székelyföldi városban zajlik ugyanis a DráMa színházi fesztivál, amelynek célja az, hogy lehetőséget adjon a román és a magyar kortárs drámák bemutatására - írta szerdán az Új Magyar Szó.
2009. október 14. szerda 15:08 - HírExtra
A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház második alkalommal szervezi meg a kortárs dráma fesztiválját. Az első fesztivállal azt szerették volna elérni, hogy szakmailag felzárkózzanak a "tevékeny színházak" sorába - mondta el a bukaresti napilapnak Nagy Pál színházigazgató.

"Nem volt könnyű dolgunk, mert gyakorlatilag majdnem mindenre volt egy fesztiválötlet, csupán itt találtunk egy kis űrt, a román-magyar kortárs drámánál, amit aztán ki is használtunk. Kortárs román és kortárs magyar drámafesztivál létezik, ám a kettőnek az ötvözete, különösen az erdélyi magyar kortárs dráma hangsúlyozásával, még nem jött létre" - nyilatkozta az igazgató, aki kitért arra is, hogy a második alkalommal megszervezett fesztiválon érdekes "átfedések" is vannak, hiszen részt vesznek magyarországi előadók is, és vannak olyan helyzetek, hogy román író drámáját magyar színésznő játssza el és magyar drámát román társulat ad elő.

A fesztivál hétfői nyitóelőadásán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Spiró György Prah című darabját vitte színre László Csaba rendezésében. Ezt követte az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház közös produkciója, Matei Visniec Lovak az ablakban című darabja, Radu Dinulescu rendezésében. Ez az előadás a Pécs 2010-Európa Kulturális Fővárosa "felvezető programja".

Kedden a bukaresti Komédium színház mutatta be Nádas Péter Temetés című művét, Bocsárdi László rendezésében, majd az Aradi Művelődési Ház és a Galaci Fani Tardini Színház közös produkciója következett, Schwajda György Hymnus című előadása, melyet Radu Dinulescu rendezett.

A szerdai program is rendkívül érdekes. A Nyílt Fórum Füzeteket mutatja be Lőkös Ildikó felelős kiadó, majd Andresz Katalin budapesti színésznő adja elő Alina Nelega Ameli sóhaja című darabját, Gali László rendezésében. Az esti előadáson a bukaresti Act színház mutatkozik be, Alina Nelega Amalia respira adanc (Amália mélyet lélegzik) című darabjával, amelynek rendezője Mariana Camarasan.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását