2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Székely Tamás feljelentést tett

Székely Tamás egészségügyi miniszter szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a legfőbb ügyésznél az új influenza elleni vakcinával kapcsolatban az interneten és a sajtóban terjesztett hamis, alaptalan állítások miatt - közölte a szaktárca az MTI-vel.
2009. október 7. szerda 20:22 - HírExtra
Az Egészségügyi Minisztérium álláspontja szerint "a légből kapott információk szándékos terjesztése megvalósíthatja a közveszéllyel fenyegetés, illetve a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűncselekményét". Az egyre szélesebb körben terjedő "rémhírek" emellett elbizonytalanítják a lakosságot, ami végső soron a járvány elleni védekezés sikerét kockáztatja - írták.

Közölték: az oltóanyagok gyártását a betegek érdekében szigorú nemzetközi és hazai előírások szabályozzák. Az új influenza elleni magyar gyártású vakcinán minden szükséges klinikai vizsgálatot elvégeztek, a forgalomba hozatali engedély csak ezután adható ki.

A közlemény szerint a felnőttek védőoltása már megkapta a forgalomba hozatali engedélyt, így az biztonságosan alkalmazható. A 3-18 éves korosztály, illetve a 6 hónapos és 3 év közöttiek oltóanyagának forgalomba hozatali engedélye várhatóan a jövő héten kiadható lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását