2024. április 19. - Emma

Növelné az állam szerepét a Fidesz

A Fidesz alelnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) meghívásának eleget téve a budapesti Gundel étteremben a magyar gazdaság helyzetéről, kilátásairól a gazdasági élet főszereplői előtt beszélt pénteken.
2009. október 2. péntek 15:50 - Nagy András

Kijelentette, hogy a családi adózás szocialisták általi kivonása megszűntette a gyermekvállalási ösztönzőrendszert, s az adófizetési hajlandóságnak sem tett jót. Negatív ösztönzőnek nevezte ugyanakkor a gázártámogatások visszaszorítását, valamint a családi pótlék adókötelessé tételét 2009 szeptemberétől. Szerinte ez az intézkedés is a jövedelem eltitkolására ösztönöz. Kiemelte, hogy olyan adórendszer kell, amely megoldást kínál a demográfiai problémákra.

Szerinte annak, hogy az ország a rendszerváltás óta nem tudott közelebb kerülni a fejlett Európához, az az oka, hogy a beruházások szintje nem érte el a kívánatost. Varga, - miközben hangsúlyozta, hogy alapvetően a magánberuházások híve – fontosnak tartotta leszögezni: ha nincsenek államilag koordinált gazdaságfejlesztési programok, akkor Magyarország nem tud felzárkózási pályára lépni.

„Nem mondom, hogy Széchenyi tervre van szükség, de valami gazdaságfejlesztési programra igenis szükség van” – jelentette ki. Varga Mihály szerint meg kell határozni azt a két-három, legfeljebb négy területet, ahol az államnak koncentrálnia kell, a szerényebb belső, és a valamivel több uniós forrásai, máskülönben a fejlesztési pénzek eltűnnek.



Közmunkaprogramot csak centralizálva!

MSZP: elég a kettős beszédből!
Tukacs István (MSZP) szerint Varga Mihály Fidesz-alelnök sokszor szakmainak tűnő nyilatkozataival mindig azok szája íze szerint beszél, akik éppen hallgatják. Az MSZP országgyűlési képviselője a fideszes politikus nyilatkozataival összefüggésben az MTI-vel pénteken közölte: a kettős beszéd jellemző példája volt Varga Mihály azon kijelentése, hogy a hiánycél nincs kőbe vésve. Ebben a nyilatkozatban nem az volt a fontos, mit csinálna a Fidesz, hanem az, hogy mit nem tenne - tette hozzá Tukacs István. Varga Mihály amellett, hogy eladósítaná az országot, nem beszélt a 13. havi nyugdíj visszaadásáról, a köztisztviselők és a közalkalmazottak 13. havi bérének és a szociális járandóságoknak a visszaállításáról - mondta a szocialista politikus. Szerinte ezért "nyugodtan lehet mondani", hogy a sokszor szakmainak tűnő nyilatkozatokban a Fidesz alelnöke mindig azok szája íze szerint beszél, akik éppen hallgatják. Tukacs István elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz az egykulcsos adórendszer bevezetésével és újabb hitelek felvételével a jól keresőknek akar kedvezni.Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az MTI-nek adott, csütörtökön megjelent interjújában azt mondta: nincs kőbe vésve a hiánycél; szerinte egy hiteles, reális gazdasági forgatókönyv mellett érdemes a hiánycélt akár "nagyobb összegre venni", mert lehet olyan beruházási, munkahelyteremtő része egy programnak, amely ezt a lépést indokolttá teheti.
Forrás: MTI
A munkaerőpiacról szólva azt hangsúlyozta, hogy miközben a versenyszférában csökken a foglalkoztatás, a közszektorban mindenfajta leépítések dacára lassú növekedés tapasztalható. A kormány által az elmúlt hónapokban elindított Út a Munkába közfoglalkoztatás-bővítési programról beszélve azt mondta, hogy nem tartja alapvetően rossznak iránynak, de nem volt eléggé végiggondolva. Úgy véli, a rendszer sokkal hatékonyabban működne akkor, ha nem 3200 települési önkormányzat, hanem egy központosított állami rendszer koordinálná a hazai közmunkaprogramot.

Varga Mihály néhány mondat erejéig a hitelminősítőkre, valamint Magyarország nemzetközi megítélésére is kitért. Mint mondta, hazánk továbbra is rendkívül kockázatos országnak számít, és emlékeztetett, hogy a hitelminősítők már a válság előtt is rizikófaktorként tekintettek Magyarországra. Szerinte a következő kormánynak lesz a feladata, hogy olyan programot csináljon, amely Magyarországot a hitelességi tartományba teszi át.

Beszéde záróblokkjában Varga az euró magyarországi bevezetésének lehetőségéről szólt. Azt mondta, a közös valutára való átállás több éves cselekvést igényel. Hangsúlyozta: ő és a pártja mindenképpen az euró mihamarabbi bevezetése mellett van. Szerinte az ország a válságot is sokkal kevésbé sínylette volna meg, ha még a krízis előtt teljesítette volna a Maastricht-i kritériumokat. Ezzel összefüggésben kijelentette, hogy „az euró nem mentsvár, hanem érdem”.

Beszéde végén a teendőket az egykori pénzügyminiszter hét pontban foglalta össze: kiadások kontrollálása, beruházáspárti politika megvalósítása, kiszámítható és jelentősen csökkenő adóterhelés, munka világa felé terelés, munkahelyteremtés, hitelesség visszaállítása, valamint a következő évtized elején az euró céldátumának kijelölése.




Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását