2024. május 7. - Gizella

Újabb ólommérgezés: 121 gyerek érintett

Egy akkumulátorokat gyártó üzem felelős több mint száz kínai gyermek mérgezéséért: eddig 121 gyereknél állapították meg, hogy vérükben kiugróan magas az ólomtartalom - jelentették a délkelet-kínai Fucsien tartomány egyik megyéjéből.
2009. szeptember 27. vasárnap 10:05 - HírExtra
Szeptember 15-e és 20-a között két egészségügyi intézet összesen 287 mérgezésgyanús, tizennégy év alatti gyermeket vizsgált meg Szanghang megye Longjan (Longyan) városában. Megállapították, hogy 120 esetben az ólomszint magasabb volt 100 mikrogramnál egy liter vérre vetítve, egy esetben pedig elérte 218,6 mikrogrammot.

A kormányzat már korábban bezáratta a Huacsiang akkumulátor gyárat, az ólomszennyezés feltételezett forrását, miután egyes gyermekek vérében túlzott mértékű ólom jelenlétét mutatták ki.

Helyszíni jelentések szerint a történtek következtében sok gyermekek nem ment iskolába, több árus ideiglenesen bezárta a boltját, s a helyzet csak azután normalizálódott Longjanban, hogy a hatóságok megindították a nyomozást, a kormányzat pedig ígéretet tett a károsultak kompenzálására.

A megyei elöljáróság helyettes vezetője közölte, hogy minden - a gyártól 600 méteren belül lakó 14 év alatti gyereknél fedezik az ellenőrző vizsgálat, valamint az ólommérgezéssel összefüggésbe hozható egészségügyi ellátás, kezelés költségeit. A kormányzat a környezeti károk felmérésével - hangsúlyozottan - egy nem helyi és megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező vállalatot bíz meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

manioka
2009. szeptember 27. 11:43
Azonnal tüntessenek el Magyarországról minden kínai szemetet. Nincs szükség melaninos tejre, ólommal szennyezett élelmiszerre, és még ki tudja milyen mérgek jelenlétére az élelmiszerben, hogy a gátlástalanul aljas élelmiszerkereskedők milliárdosok legyenek. Nekünk csak MAGYAR TERMÉKRE VAN SZÜKSÉGÜNK, és az EU-ból ne a szemetet hordják ide. Nem kellett volna az EU sem, mert a gazdaságot, élelmiszeripart tönkreteszi, hogy a szemetének piaca legyen.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását