2024. június 18. - Arnold, Levente

Prostikat fosztott ki egy fiatal

Prostituáltakat vert meg és rabolt ki egy fiatal férfi Miskolcon; a rendőrség elfogta, őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartoztatását - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t csütörtökön.
2009. szeptember 24. csütörtök 13:45 - HírExtra
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt indított eljárást egy 18 éves miskolci fiatalember ellen, aki az elmúlt napokban két nőt is megtámadott, akik az útszélén vártak kuncsaftra - ismertette Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szeptember 17-én egy, a Szinva patak partján várakozó nőt szólított meg, és miután az nem adta át értékeit, bántalmazta, majd 1000 forint zsákmánnyal távozott. A második támadás ugyanott, ugyanúgy, de három nappal később történt.

A rendőrség szeptember 22-én vette bűnügyi őrizetbe a gyanúsítottat, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásánakbírósági elrendelését - tette hozzá a szóvivő.

Megjegyezte: a Miskolci Rendőrkapitányság szabálysértési feljelentése alapján a bíróság szeptemberben ez idáig öt tiltott kéjelgővel szemben hozott határozatot, pénzbírságot, illetve büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő szabadságvesztés büntetést szabva ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását