2024. március 29. - Auguszta

Még nem találták meg Fodor utódát

Hétfőn leteszi esküjét Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszterjelölt - közölte Mandur László, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön, ismertetve a parlament jövő heti napirendjét.
2009. szeptember 17. csütörtök 13:52 - HírExtra
Mandur László a házbizottság ülését követően elmondta: az SZDSZ frakciója még nem tett javaslatot arra, hogy kivel pótolná Fodor Gábort, aki a héten mondott le országgyűlési mandátumáról.

A tervek szerint jövő hétfőn dönt a parlament a polgári törvénykönyvről, de a szavazás előtt ismét záró vitát tart a Ház - emelte ki az alelnök, hozzátéve: erre azért lesz ismét lehetőség, hogy az esetlegesen beérkező zárószavazás előtti módosító indítványokat is megvitathassa a plénum.

A házbizottság ülésén az MSZP egyértelműen elutasította, hogy vegyék napirendre a Fidesz által kezdeményezett vizsgálóbizottság létrehozását a King's City-projektről - mondta Mandur László. A szocialisták - fejtette ki - ezt azzal indokolták, hogy meg kívánják várni Oszkó Péter pénzügyminiszter ez ügyben indított vizsgálatát.

A parlament kedden kezdi meg a magyar jelnyelvről és annak használatáról szóló törvényjavaslat általános vitáját, de a képviselőcsoportok csak később döntenek, hogy az európai parlamenti, hazai frakcióval nem rendelkező képviselők milyen időkeretben szólalhatnak fel. Az alelnök hozzátette: egyetértés volt, hogy nem kaphatnak több jogot, mint a magyar országgyűlési képviselők.

A frakciók egy véleményen voltak az ügyben is, hogy a jövő évi büdzsé tárgyalásakor az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez hasonlóan felszólalhat a plenáris ülésen a Költségvetési Tanács (KT) elnöke is - ismertette Mandur László.

A 2010-es költségvetési előterjesztés tárgyalását október 6-án kezdi meg a parlament.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását