2024. április 20. - Tivadar

Zuschlag-per: Tagadnak az MSZP-sek

Baráth Etele és Csiha Judit, az MSZP országgyűlési képviselői nem tudtak arról, hogy a 2006-os választási kampányukhoz pénz érkezett a párt alapítványától.
2009. szeptember 15. kedd 10:40 - HírExtra
A választási kampányért felelős személyek tudtak minden finanszírozási részletről, de tudomásuk szerint egy-egy millió forintot fordítottak minden képviselő-jelölt kampányára - vallotta a keddi tárgyalási napon egymás után meghallgatott két MSZP-s országgyűlési képviselő.

Baráth Etele 2006-ban Zugló egyik választókerültének képviselőjeként indult az országgyűlési választáson. Ekkor még európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter volt, aki - vallomása szerint - a Táncsics Alapítvány pályázati lehetőségéről akkor szerzett tudomást, amikor megkeresték a támogató nyilatkozat miatt.

A politikus elmondta: miniszterként a kabineten keresztül érkezett hozzá a támogatási kérelem, az érdekeltekkel nem is találkozott. A Zuschlaghoz köthető szervezetet nem ismerte, de a kollégájától tájékozódott.

Baráth Etele emlékezete szerint, rendezvény szervezése, fiatalok képzése volt a pályázat célja.

Fodor Endre tanácsvezető bíró hozzátette: tanú rosszul emlékezik, mert lapkiadáshoz kértek támogatást.

Az MSZP országgyűlési képviselője a kampány finanszírozásáról elmondta: az egyrészt társadalmi munkában történt önkéntesek bevonásával, valamint a párt által a kampányra biztosított mintegy egymillió forintból fedezték a költségeket.

Kemecsei Árpád tizenötödrendű vádlott végezte Baráth Etele képviselő-jelölt kampányának minden szervezései feladatát és pénzügyi eszközeinek a biztosítását.

Csiha Judit tanúkihallgatásakor elmondta: kampányfőnöke Komlódi Gábor, vagy Kemecsei Árpád lehetett az, aki tőle támogató aláírást kért a Táncsics Alapítványhoz benyújtott pályázat esetében.

Vallomása szerint a zuglói pártszervezet vezetőségében dolgozó Kemecsei Árpád és Komlódi Gábor tartotta a kapcsolatot a fiatalokkal és ezért nem volt különleges, hogy tőle kértek támogató aláírást.

"Mivel párton belüli pályázat volt, fel sem merült bennem semmilyen probléma" - mondta Csiha Judit.

Úgy emlékezett, hogy fiatalok részére csapatépítő oktatás volt a pályázat tárgya, a vádirat szerint közösségi tér rendezése, parkosítás volt a pályázat célja.

A tanácsvezető bíró kérdésére elmondta: csak akkor hallott a pályázattal kapcsolatos problémáról, amikor ügy lett belőle.

Az egyik védő kérdésére válaszolva Csiha Judit elmondta: tudomása szerint 3-4 millió forintba kerülhetett egy képviselő-jelölt választási kampánya. A bíró a védő további, a pártok kampányfinanszírozással kapcsolatos kérdéseit leállította, mert az nem tárgya a pernek.

A 2006-os választási kampány idején a Táncsics Alapítványhoz a vádiratban szereplő Y Generáció Egyesület és a Szövetség a Modern Magyarországért Egyesület nyújtott be pályázatot és nyert 500-500 ezer forintot. A két egyesület Zuschlag János érdekeltségi körébe tartozott. Lados István másodrendű vádlott vallomása szerint, a pályázaton elnyert pénzt a választási kampány plusz finanszírozására fordíthatták az MSZP-s szervezetek, de csak civil egyesületeken keresztül jutottak hozzá a pénzhez.

Kemecsei Árpád tizenötödrendű vádlott a bíróság előtt korábban azt vallotta: megpróbálta a Táncsics Alapítványt kártalanítani, ezért átutalta a pályázaton nyert egymillió forintot, amit visszautaltak, mert az alapítvány tájékoztatása szerint a vádlott nem volt jogi kapcsolatban az alapítvánnyal.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint, a vádlottak fiktív civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre.

Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását